Tizensokadik nap
A rossz hír, hogy mivel a negatívok nemcsak bezöldültek, de a fóliára is fatálisan feltapadtak, napokig áztatni kellett őket. Ennek következtében most az emulzió foltokban vedlik, úgyhogy kuka az egész.
A jó hír viszont az, hogy 48 órányi, szofisztikáltan visszafogott UV indexű napon aszalódás után már a levél hátoldalán is jól kivehetően látszott, hogy a kép végre beexponálódott.
Megjegyzem, a vizet időközben megvontam a futókától, az orgonát meg előre megfontolt szándékkal hagytam főni a saját levében, pontosabban a másolókeretében, és ezúttal a dia sem sérült.
Közben feltúrtam néhány csapzott ív maradék írásvetítő fóliát egy picike papírbolt pókhálós zugában, úgyhogy némi szerkesztgetést, és a nyomtató parttalan szitkozódással körített konfigurálását, illetve szakszerű gyorsszervízelését követően (nem csekély mennyiségű selejt kíséretében, de ezt most nem részletezném) sikerült digitális pozitívot előállítani további terveimhez.
Mindent összevetve KZ-nek igaza van, hullákkal tényleg könnyebb.
D-nek pedig kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy gyámolítta a hülye kis kontaktjaimat, míg én financiális motivációjú körutazásokon bolyongtam a fővárosban.
Szóval szüret.