[Ah, a tipográfia minő macera! Szabadjon megjegyeznem, ha valaki az írásjelek mögött dafke nem nyom egy szpész-billentyűt, avval pompásan lehet helyet spórolni.]

Építettünk monstruózus hóasszonyt, akit Tarának neveztünk. Némileg a milói Vénuszra vajaz. Faágakból klassz punk frizurát is rittyentettünk neki, meg csókos-vörös ajkakat; közben azon gondolkodtam, hogy valami melltartót kellene szerezni, hogy az égnek álló rózsaszínű mellbimbóit (köszönjük a Teodora Quelle szíves hozzájárulását) elfedjük, mielőtt az öregasszonyok kiátkoznak az
egyházból, de sajnos nem ismerek olyan kebelcsodát, aki nagyhirtelenjében kölcsönözni tudott volna egy 95D-s melltartót Tarának.

Amúgy a hokedlire emlékszik még valaki?
Volt a fiókos,masszív lábszerkezetű – nekem egy libafos színű még a Szentendrei úton -, volt a zsanéros tetejű – most, hogy visszaidézem, rájöttem, az is libafos színű volt! haha – , okosan a cipőtisztító paszták és kefék tárolóhelye, ez anyáéknál, gyerekkoromban.
Hokedli. Titkos tárolóval. Fából. Nem egy nagy történet. Nem furnérból, nem műanyagból – fából. Feltúrtuk az IKEÁt, feltúrtam a netet – nincs, nem találtam. Komolyan nem értem. Olyan nagy kérés az: hokedli, fából? Vagy tényleg ennyire őskonzervatív lennék…?