Migrénes fetrengés közben a Mikrobit hallgattam, és minden Csákányi Laci bácsis krrkkksss kvvvkkkssshhh rettenetesen fájt.

Gyerekkorom nyaraiból arra emlékszem leginkább, hogy a cseresznyefa, vagy a meggyfa ágára akasztva hallgattam Szíriusz kapitány kalandjait az ócska Sokol rádión, aminek egyszer anya nagykésével estem neki, annyira vadul kerestem benne bácsit.
Elég hadviselten nézett ki a fekete szigetelő szalag-elsősegéllyel, meg a hátára hol befőttes gumival, hol ragtapasszal rögzített zsebteleppel (ah, mikor hallottam utoljára ezt a szót!), aminek praktikus oka az volt, hogy lusták voltunk folyton kihámozni a rádiót a kopott bőrtokból. Amikor életem első külföldi útjáról zsákmányoltam egy doboz cigarettát egy orani fekete fickótól, még suttyomban szívtam csak, és az a szűrő nélküli kicsike pakli cigi épp belefért a Sokol elemtartójába, ott dugdostam addig, míg elhatároztam, hogy leszokom. Nagyon bölcsen azt találtam ki, hogyha egyszerre gyújtom meg és szívom el az összes cigarettát – akkor még nem voltam láncdohányos, haha -, annyira rosszul leszek tőle, hogy többé nem lesz kedvem rágyújtani. Ha jól emlékszem, tizennégyet füstöltem el, amennyi csak egyszerre belefért a számba, azt mind beletömtem, úgyhogy tényleg úgy füstölthettem, mint egy gyárkémény, a csikkeket meg elástam a kertben.

Nnnnnnna, azóta is dohányzom.