A hokedlihajsza eredménye végül az lett, hogy a háztartás – az IKEÁnak köszönhetően – három Oddvar típusú ülőkével gyarapodott. Mivel előzőleg lemértem az asztalt (fájdalmasan normál méretű), és épp abban a magasságban, ami passzolna, megközelítőleg sem találtam semmi olyat, ami megfelelt volna az elképzeléseimnek, bátraké a szerencse alapon úgy döntöttem, hogy két különböző mérettel próbálkozom, legalább amikor megunom, hogy folyton a hasamra csöpög a pörköltszaft, átülök a másikra, ahonnan a változatosság kedvéért a dekoltázsomba csurgathatom.

A svéd precizitás és a magyar szakmunka csodálatos találkozásának eredményeképpen az első 15 perces részidő végén nyilvánvalóvá vált, hogy egyfajta kísérleti hintaszék került a birtokomba – ha ráhelyezek egy vízmértéket, fix, hogy folyamatosan küldi a hibaüzeneteket! A lábak hosszúságbeli reprodukciója nem sikerült túl fényesre, és hát a csavarmenetek és csapolások kompatibilitása is hagyott némi kívánnivalót maga után. Az már említésre sem méltó, hogy a végeredmény két olyan alacsony szék, amihez képest az asztal – nekem – épp mellmagasságban van, és bár nem vagyok egy kebelcsoda, kicsit körülményessé teszi az asztalhoz való hozzáférést – mellesleg. Viszont Elefántcsontpart már 4:0 – ra verte Benint, és Drogba megint úgy játszott, mint egy fiatal félisten, úgyhogy sztoikus nyugalommal szerelgettem tovább. Az igazi meglepetés akkor ért, amikor felállítottam az összeszerelt gigahokedlit (ülésmagasság: 77 cm, de ez már csak utólag esett le), és avval kellett szembesülnöm, hogy majdnem pont az asztal tetejéig ér…namost ez azt jelenti, hogy kicsit másnaposan esélyem sincs, arra hogy egy kanál levest akár a köldökömnél feljebb tornásszak.

Nincs mese, egy megoldás van, rövidítünk, Pepinke!

Az elmúlt néhány év alatt a lakásban képződött csaknem húsz imbuszkulcsot meg alighanem értékesítem a Vaterán…

Nos, ez itten a hokedlibú.