Van egy ilyen homályos kép, érted, békebeli hangulat, sárga fotó, a háttérben karácsonyfa, libbenő angyalhajakkal.
És azon a képen a Dzsózi van, meg az anya, és karácsony, még a szép időkből, és az izzók beégették a fotópapírt, fehér lyukacsok az izzók azon a képen, és az egész olyan életlen máskülönben, de élő mégis.
Namost olyat csinálj, érted, olyat csináljál, amin az ajándékokkal.
Fölmart mindent, amit talált, az anya meg, hogy Jóóózsi, dehát az nem is a miénk, ne legyél már ilyen hörcsög; nem baj, így a Józsi, csak a kép kedvéért, és akkor berendezte, nagy csomag, kis csomag, narancs is legyen, a színe végett, érted, gyere, ide álljál, aztán fogjad te is. Az anya odaállt, és olyan kínban röhögve ácsorgott, hogy hát mi legyen. Gyere, fogjad te is, és nézzed, mondta a Józsi, rátette a csomagra az anya kezét, lemodellezte neki előbb, megnézte kívülről, jó lesz, na. Nézzed. A csomagokat nézzed, érted, nézzed a csomagokat. De ne a kamerába nézzél, mert akkor olyan beállított lesz.
Na és hát valahogy így menet közben kaptam el őket, hogy az anya éppen azt kérdi, miért, szerinted így nem lesz beállított, a Dzsózi meg kicsit előreböki a fejét, úgy elé van bukva a feje a vállának egy cseppet, hogy nem, ez nem ugyanaz, nahát nézzed, az ajándékokra nézz és mosolyogjál.
És úgy néz ki a Dzsózi, mint aki nagyon szabódik, hogy nem ő tehet róla, dehát mégiscsak dukál egy ilyen karácsonyi kép, hogy szeretet ünnepe, meg ajándék, meg angyalszárnyak suhogása, érted, kisJézus a jászólban, mi meg már sírtunk, bele a tenyerünkbe röhögtünk nyüszítve, na és akkor exponálódott pont a kép.
Szép, békebeli kép, a Dzsózi van rajta, meg az anya, és olyan szépen, békebelien modoros is, beállított kép, hogy úgymondjam, pozőr egy kicsikét, beégett izzókkal.