✍ 277. viszonyom van V.


A színésznő –
Cippó

Nahát kérlek, én már attól az egy mozdulatától, ahogy ez a drága pofa végtelen finomsággal odanyúlt, s eligazított a homlokomon egy rendetlen tincset, egészen feldúlt lettem, hát még a térdem hajlata is direkte verítékezni kezdett belé.

aranyos csirkenyársak, meg egyebek

Reszketve súgtam, hogy persze, telefonozzon csak, drága ember, avval rettentő zavarban, s igen sietve távoztam, csak úgy otthagytam faképnél sebtiben – te, hát én még a számomat se hagytam meg neki, de persze ez csak később jött eszembe.

Na és amikor este kilépek a művészbejárón, na ezt nem fogod elhinni, hát ez az édes fiú nem ott vár engem a színház előtt?
Mikor ottan meglát, félszegen mosolyogva odaáll elém, s grandiőz mozdulattal nyújt valami rém nagy csokrot, hogy majd a keze szakad belé, s egész elfúló hangon azt mondja:
– Ezt kegyednek hoztam – s féltérdre ereszkedik, akár valami Grál-lovag; hát, kérlek, én azt se tudtam, hova legyek.
– Cukros ember – mondom neki, s még a hangom is elcsuklik közben -, hogy maga milyen egy… ejnye no, hát igazán nem kellett volna.
S nyúlok, hogy vegyem el a csokrot.

Nahát kérlek, én akkor ottan majdnem elájultam; abban a barna papírban – nem is hiszed – nem virágot hozott a gazember, de nem ám. Abba kérlek egy komplett sertéscsülök volt becsomagolva, egy ragyogó sonka, azt nyújtotta oda olyan csokorformán, virág gyanánt ez a csibész.
Jaj, azt látnod kellett volna, hogy szaladt tele egyszerre a rózsás pofája gödröcskékkel, hogy mulatott ez, látva elképedésemet, hát az olyan volt, akár egy valóságos kis cherub, kit személyesen a Raffaello pingált. Azt mondja akkor:
– Nahát, ha kissé magához tért kegyed, elviszem egy igen előkelő helyre, ottan mégpedig hűtött pezsgőt szervírozok magának.
S avval aztán odakalauzol nagy nevetve az automobiljához.

Na és, kérlek, alighanem még az ügyelő is belemondhatta a kihangosítóba, hogy a “kis művésznővel” micsoda gavalléria esett, mert addigra kitódultak a színház elé mind az összes fodrászok, öltözetők, de még a színpadmester is – te, hát ennek a cukros zsiványnak olyan ragyogó antréja volt ottan azok előtt, hogy egyenest az uccán nyíltszíni tapsot kapott.