Szóval találtam ezt a szobrot a Valahol. Őszinténszólva maga a szobor is meghökkentett, de az, hogy a Valahol találtam, méginkább. Annyira, hogy utánanéztem kicsit. Na és hát – már szinte ars poetica gyanánt mondom – látom a kódokat.
Arra gondoltam, hogy őrizzük a lángot (csendes nosztalgia, ugye).
Merthogy – inspiratíve – van nekem az a két négyzetméter légbuborékos fóliám, amiről olyan halk, meleg szeretettel szoktam nyilatkozni, és ami még a legkeményebb pókerarcokra is úgy hat, mint mackóra a málnás. Namost, úgy szemre pont akkora, mint az asztalunk a Parázsban. Úgyhogy lehetne ebből csinálni egy ilyen közösségi örömforrást. Hogy együtt durrogtatjuk el. Csinálhatnánk belőle egy nagy durranást, esetleg hímzőrámába fogva, hogy keretet adjunk a játéknak. Vagy egyszerűen csak leterítjük az asztalra, és manufakturában nekiesünk.
És hát lehetne az apropója mondjuk az a fogas kérdés, hogy Budapest mely közterületén található kollégám és pályatársam(haha), Blaskó Béla Ferenc Dezső alább látható mellszobra?
