Valahogy kiszúrtam őket. Pontosabban kiszúrtuk egymást, alapértelemben vett női vonalon, úgy értem, felismerte bennem a nemriválist. Két azonos készség-, és képességszintű nő objektív szempontból akár a legjobb barátnő lehetne. Szubjektíve vetélkedni kezd, netán fensőbbséget éreztet. Nincs mese, kódolva van, merő feminin ösztönből, lásd még intraszexuális szelekció – ezt ugye már említettem -, sokan vagyunk, na.
Ez kiszúrta, hogy énnekem ővele szemben ilyen feminin ösztönöm nincsen, igaz, szinte azonos szintem se nagyon. És akkor odajött, hogy harisnyát, azt kérdi, lehet-e itten kapni. Mondtam, lehet. Erre ő, hogy onnan szemből jöttek, intette a kezével, hogy honnan, dehát micsoda nagyképűség, ezek aranyárban mérik a harisnyát.
Mondtam, estleg még a DM-ben is megpróbálhatja, ott is van, erre elkerekedett a szeme, hogy ott is, kétkedve kérdezte, én meg, hogy ott is, igen, és hozzá bólintottam.
Akkor tétován forgolódni kezdett, olyan félig mehetnék formán, na arra már utánaszólt a fiú, hogy nagyiii. Azt meg, hogy hallod, itt is van harisnya, inkább csak sziszegte felé félhangosan, mégiscsak kínos, hogy az egész üzlet előtt.
Össze voltak szokva, látszott rajtuk. Hogy ez nemcsak afféle alkalmi megoldás, ez, kérem, két embernek a tiszta, szorosan vett közössége. Úgy elképzeltem őket boltról boltra. A húszéves suhancot. Meg a nagyit. Hogy nincsen neki egy ilyen képletesen vett fundamentuma az ilyen harisnyaságokhoz. Hogy nincsen neki lányunoka.
Foglalkoztat az öregség, igen, ezt nyugodtan leszögezhetjük.