Mesterségem címere: a botkormány. Szép, férfias játék, és én szeretem a szép, férfias játékokat.
A joystick csak a nyolcvanas évek kultpécéjével, a C64-gyel egyidejűleg asszimilálódott a kollektív tudatba; a Tigrisnek például csomó emléke van nyolcvanháromból mindenféle virtuális környezetből, nekem nagyjából csak a farkas a a technika órákról – lehet röhögni rajta, de ez már vastagon az úgynevezett generációs szakadék, meg a számítástechnika peremkerülete, ilyen is volt, hát istenem.
Ez eddig, ugye, nem egy nagy múlt, vagyishogy minőségileg bizonyára. Histórikusan valójában úgy néz ki, hogy a joystick-ot 1909-ben jegyezte először egy Robert Loraine nevű, elég érdekes figura, akiről a Domján Edit Üvegcipős áhitatával tudnám mondani, hogy: repülőpilóta, felhőpilóta, és nincs szebb fénysugár, mint ő, meg hogy: ideál pilóta, a felhőkből száll alá a virágos mezőre, vagy ahova. Ideál pilóta, mondom, egy aktor-aviátor, nem viccelek, írva vagyon. Szóval ez Loraine belefirkálta szépen a naplójába a terminus technicust, hogy joystick, aztán az lett, hogy – mivel technikailag lófaszt se találtak – a hivatalos álláspont szerint a korai joystick olyan, mint a Schrődinger macskája. Biztos van, csak momentán a mechanikai működése bizonytalan, khm.
A németek aztán 1944-ben rövidre zárták az ügyet, nem szaroztak, bedobták a két tengelyű, elektronikus joystick-ot – piff-puff, dirr-durr -, hello első föld-levegő rakéta, hello világ.
A hatvanas évekről meg már leginkább a NASA tudna referálni, de lehet, hogy a Neil Armstrong is, esetleg még a Ralph Baer, aki meg egyenesen a virtuális mennyország Szent Pétere. Innen már tudod.
Szép, férfias játék, mondom, és én szeretem a szép, férfias játékokat. Nem tudom, nő képes-e így pozícionálni, én biztos nem. Én még az e-könyvolvasón is keresem a lapszélt az ujjammal. Biztos baj van a beviteli perifériámmal.
Ahogy avval a két gumicsirkelábbal finomakat mozdul csak ott a fülkében, elképzelem, amint a vasárnapi sörét bepozícionálja. Vagy a cigijétt. A cigijét pláne. Mert úgy van a fejemben, hogy az a két gumicsirkeláb, az a kezének természetes meghosszabítása. És akkor itt már elektronika van, kérem szépen, könnyű balett. Mert milyen lehetett az, baszomnagy kardántengelyeket izomból ráncigálni, hogy moccanatra bírja az erőkart?
Vagy nézd meg a markolólapátot. Szögletességében is szinte gyöngéd, ahogy alányúl a kockaköveknek.
Van az egésznek ez a dualitása, ez szép nagyon. Ahogy a masszív férfimerevségből elő-előmutatkozik a nő puhája.