A Karády Katalin. Na az. Annak bezzeg van respektje. Hosszú rendezkedés a sír, hosszú rítus a gyertya, kis bensőséges monológ. Férfiember is van, némán álldogálós. Kis távolságtartós. Nem annyira inge őneki. Vasárnapi családiság.
Keres egy ürügyet, hogy megnézze, kinek szól mindez.
Tudatlan idegen azt is gondolhatja, hogy valakije neki. Tudósabb idegen úgy véli, hogy nem.
Szélesen kell szólni. Máskülönben ordenáré monstrumot basznak föléd – lehetőleg Rétfalvit -, és a kutya se törődik veled. Ha ugyan észrevesz.
Gyomorkeserű. Majd jól megemészti. Ha.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.
(Pilinszky)