Múlt pénteken, összeszedve minden lelkierőmet, beballagtam az önkormányzat ügyfélszolgálatára, hogy végérvényesen pontot tegyek az elmúlt két év végére.
Kedvesen tájékoztattak, hogy az állandó lakcímről történő kijelentéshez egy kérelmet kell benyújtanom, hogy a nevezett személyt kezeljék fiktívként (?!), s mindehhez csatolandó egy 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap-másolat (a betekintő költsége: 2000,- másolási díj + 1500,- szállítási ktg.!), 2200 forintos illetékbélyeg, továbbá szükségeltetik két hiteles tanú.
Jó, mondtam, akkor essünk túl rajta, megyek a pénztárhoz, aztán csináljuk.
Az ügyintéző némi iróniával leállított, hogy – bár a költségeket kifizethetem – kell a két tanú, azt meg itt ugye nem tudom megvenni. Erre persze elengedtem egy gyenge szellemességet, hogy dehogyisnem, mire kijózanítólag annyit mondott, hogy a tulajdoni lap másolatának megszerzése igénybe vehet néhány napot, úgyhogy nyugodtan szálljak csak le a földre.
Így azután hol volt, hol nem volt, ma szépen visszamentem, mesébe illő egyszerűséggel túlestünk minden procedurán – tulajdoni lap másolata a helyszínen, illetékbélyeg beszerezhető, aláíráshoz toll is dukál, picinyke párás érzelgősködés az adatlapok felett, hisz mégiscsak nagy volt a szerelem, egyszóval perfekt minden; majd, egyszerre váratlanul az ügyintéző egy fecnit tol elém, s azt mondja: Viszontlátásra!
Zavartan makogok egy köszönömöt, megkérdezem, van-e még valami dolgom, azt mondja, nincs. De valahogy nem értem ezt a fecnit.
Kalandvágyból nekiszegezem a kérdést, hogy akkor ez most azt jelenti, hogy az illető ki van jelentve a lakásomból?
Lesújtóan rámemeli a tekintetét, és azt mondja, nem, nincs. A fiktívként kezelés azt jelenti, hogy Nem Valós, azaz az illető a bejelentett állandó lakcímén nem valós, tehát fiktív. Aham.
Namost historikusan-rögvalósan ez így néz ki:
a fiktív hazafi: van a műszékely – aki akkor azért még nem az, már úgy értem, nem székely (mondjuk műnek lehet, hogy mű) -, na és hát nemzeti önérzettel folyton fröcsköl, de nacionalizmusa – minden irónia nélkül – kimerül a verbalitás szintjén;
a fiktív telektulajdonos: vásárol egy székely telket, amit nyilván nem tud a saját nevére iratni a tulajdonra vonatkozó román törvények miatt;
a fiktív székely: mintegy szándéknyilatkozat gyanánt beújít egy valóságos székely barátnőt, vele együtt valóságos székely havereket, s egy fiktív vagy valóságos székely otthont, pungába szedi a sátorfáját (lelép) – hűde mekkora paraszt vagyok, de tényleg, dehát;
a fiktív lakó: állandó bejelentett lakcíme – mely az én valóságos otthonom – szerint Fiktív Személy Egy Valóságos Óbudai Címen. Vagy: Valóságos Személy Egy Fiktív Óbudai Címen.
Na, puff neki, mi?