Harmadnapon pedig – mintegy a karácsonyi mulatságok záróakkordjaként – megérkezett a legszűkebbcsaládi angyal is. Belsőépítész angyal, vagy hogy mondjam, dizájnerangyal, na, egyenesen az Ikeából.
Kétórányi szolídan kurvaanyázós szerelés után, amikor végre ráhajigáltuk a bordó díszpárnákat – rózsaszirmok a szűz havon -, a dolog pont úgy nézett ki, mint egy gigantikus hófehér beddinge, ami – diplomatikusan szólva is – kinőtte a lakást. Azért itt persze megjegyezném, hogy ingatlanméret tekintetében a japán szociokultúra megátalkodott hívei vagyunk, amit talán úgy lehetne legjobban szemléltetni, hogy a komplett lakás panorámaképe pazarul befoglalható egy 16:9-es képarányú jpg-be.
Most, mondhatni, az egész nappalink egy kurvanagy hófehér beddinge, ami méretben vetekszik Szibériával.
Elneveztük hencsernek. A háromnapos cseregaranciára való tekintettel pedig Szilveszterig a primér opció a hencseren fetrengés. Lelkesedek. (Mondjuk hely hiányában más gyakorlati tevékenység amúgy se igen lehetséges.)
Hencseren az élet könnyű
vízszintesen heverve,
azt se tudom, hogy feküdjek:
hosszába’ vagy keresztbe’?
Tele vele a nappali,
s bár nem vagyok letörve,
ha más mulatságra vágyok,
hogy oldjam meg feküdve?