– Jó estét kívánok.
– Jó estét, ki az?
– Én vagyok, felolvasni jöttem.
– No, csak üljön le, fiam.
az eredeti:
P. G. Wodehouse – Ukridge kutyaiskolája
… Öt perc múlva hat pincsi társaságában, egy fontnyi dohányommal, három pár zoknimmal meg a whiskym maradékával Ukridge taxiba száltt, és a Charing Cross pályaudvarra vitette magát, hogy hozzálásson életműve megalkotásához.
Vagy hat hét telhetett el; hat nyugodt, Ukridge-mentes hét, aztán egy reggel zaklatott hangú táviratot kaptam. Valójában nem is távirat volt, inkább segélykiáltás. Minden szavában ott lüktetett egy nagy ember meggyötört lelkének fájdalma, egy nagy emberé, aki hiába küzdött a túlerő ellen. Jób küldhetett volna ilyesfajta táviratot a sukhi Bildáddal való huzamos együttlét után:
“Gyere azonnal, fiú. Élet-halál kérdése, vén csataló. Végveszély. Ne hagyj cserben.” …
a hang-játék:
[zene: Al Bowlly – Guilty]
– No, hagy maraggyík hónapra is.
Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása. Felirtakozás, elérés, és a hanganyag letöltése podcast formájában az iTunes-ból itt: Magánszám.
Ha tetszett, nyomhatod rá a csillagot.