– Jó estét kívánok.
– Jó estét, ki az?
– Én vagyok, felolvasni jöttem.
– No, csak üljön le, fiam.
az eredeti:
Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban
I. rész
Reggeltől délig
IV. fejezet
… Azt hiszem, az emberi viszonylatok kérdése adagoláskérdés. A kortársak jelenlétéből kaphat az ember túl kicsi, vagy bénítóan nagy adagot. “Ami kevésben izgat, nagy adagban bénít” – állítja a gyógyszertan egy alaptörvénye. A baj ott van, hogy nincs ráírva az emberekre, mint az orvosságosüvegre, hány cseppet bír el belőle a páciens. Ha valaki a homlokán hordaná: “belőlem naponta tíz perc elég”, sok kellemetlenséget takarítana meg azoknak, akik vele dolgoznak. Ettől még lehet nagyszerű ember, vagy olyan zseniális gondolkozó, hogy ennyi idő alatt már túl sokat ad. A “belőlem minden mennyiség kibírható” ember még aligha született meg – a szerelmesek privilégiuma az az édes illúzió, hogy egymás részére nincs maximális adag. A legtartósabb házasságok azok, amelyekben a házastársak csak a megengedettnél kisebb adagokat kapják egymásból. A túladagolások tragédiáiból születnek a mindennapi panaszok. …
(A hangoskönyv az Intro Rádióban hangzott el.)
– No, hagy maraggyík hónapra is.
[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]