– Jó estét kívánok.
– Jó estét, ki az?
– Én vagyok, felolvasni jöttem.
– No, csak üljön le, fiam.
az eredeti:
Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban
II. rész
Délután
IX. fejezet
… Élni azt jelenti, hogy túlélni. Csecsemő vagy, s már vén, bölcs embereket élsz túl. Virágok jönnek, s túléled őket. Élsz, amikor már elillant a tavalyi hó. Házakat, utcákat látsz eltűnni, és élsz. Állatfajok tűnnek el életed folyamán, nyelvek mondják ki utolsó szavukat, S te élsz. Erdők lesznek füstté, te túléled őket. Mindig máshol kaszál a Halál. Azt hiszed, nem érhet hozzád.
Vigyázz! Sokáig lehetsz kivétel, végül szabály leszel.
Vannak, akik ravasznak vélik magukat: úgy irányítják tekintetüket, hogy átnéznek a csontváz csontjai közt. Megesküdnének, hogy bezárult a nyílás, nem folyik többé homok a homokórában. Azt hiszik, nincs kasza, mert nem hisznek benne!
Töltsd napjaidat jobban! Számold a szaladó homokszemeket! Nézd a két kezet, amely szitálja őket! A Szükségszerűség ujja mutatja irányukat, a Véletlen keze válogatja az egyformák közt a soronlevőt. Ananké és Tykhé csak egyben egyeznek meg: az egyik az utolsó lesz! Una ex illis ultima! …
(A hangoskönyv az Intro Rádióban hangzott el.)
– No, hagy maraggyík hónapra is.
[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]