Úgy volt mocskos, hogy csak a sima, hófehér vállából nőtt ki két fekete koszfolt, két angyalszárny, közvetlenül a Fővárosi Csatornázási Művek feliratból. Narancssárga-fehér VLC ikonokat cipelt, könnyű plexiből fröccsöntött ikonok voltak azok, körberakta velük a csatornafedelet, s a hosszú kampóval, kezének esterházysan természetes meghosszabításával kikanalazta a nehéz öntöttvaslapot. Aztán alászállt tetőtől fehérben, aztán fölbukkant talpig fehérben, a közvetlenül a lapockájából növesztett két kis sármocsokkal, és olyan volt, mint a Kisvakond egy Kodak negatívon, csak egy kicsit komolyabb mégis, valahogy olyan orvosos, a kantáros, fehér munkaruhájában. Olyan csatornafelcser, sőt alcser, merthogy alulról szagolja, ugye, meg komplementerben, aprócska fejlámpája is van hozzá, hogy lásson ott lenn, a sötétben avval csinál magának glóriát, ahogy műt.
Itt van, na, ezt kiabálta fel nevetősen, a központi kötésnél repedt meg. És még ezt is: hát, úgy néz ki, jó nagy szarban vagyunk.