… és mivel három sportkommentátor társaságában tekintettem meg a válogatott meccset, amikor a kocsiban kicsit szabódva megkérdeztem, hogy ugye négy negyed, akkor a Dömpi szabatos és kimerítő kiselőadásban összegezte a további tudnivalókat, miszerint igen, a meccs tényleg négy negyedből áll, melyből az első tizenkét, a továbbiak tíz-tíz percnyi játékidőt foglalnak magukban, illetve, hogy a kosárlabda amúgy nem egy nagy képlet, a távolról dobott kosár, az a hárompontos, az akcióból közelről, az a kétpontos, a büntető meg csak egyet ér – jól mondom Snájdig? – kérdezte akkor a Snájdigot, és azt is mondta még, hogy ja, és Cippókám, a negyedek alatt tíz nagggyon magas fickó rohangál össze-vissza a pályán, és egyszerre mindig csak tíz, sose több, és a Snájdig meg az Ákos akkorra már nagyon röhögött, és megdícsérték a Dömpit, hogy roppant okosan és lényegretörően magyarázta el nekem a kosárlabda lényegét, és hát szakmailag ennyi, esztétikailag viszont kijelenthetem, hogy a kosaras mez énszerintem nem az haute couture csimborasszója, kevés ennél amorfabb és férfiatlanabb darabot láttam; az embernek tisztára az a benyomása, hogy nagy lakli gyerekek rohangálnak a pályán csupa fehér-piros krumpliszsákba bújva, na és hát azok a magyarok, mert a csehek meg sötétkék krumpliszsákokban szaladgáltak, és igen, szándékomban állt tragikus hirtelenséggel jelenről múltidőre váltani, és még gyorsan azt is el akarom mondani, hogy a tegnapi nap legfontosabb sporttörténeti eseménye számomra mégiscsak a Körte lába volt (krumpliszsák ide vagy oda), és bár, mint említettem, a mez nem egy Karl Lagerfeld, viszont a Körte lába egy Heidi Klum, de legalábbis egy Natalia Vodianova a férfilábak közt, és ez factum, és úgyis mint közismert lábfetisiszta, továbbá, mint a legpazarabb férfiláb eléggé közvetlen hozzátartozója kijelenthetem, hogy e tekintetben az én szavamra nyugodtan lehet adni. Ja, és hát persze a lényeg, hogy 70-55, érted, 70-55!