A televíziózás ős-, és hőskorából hallottam még olyan finom dolgokról, hogy nyári estéken a Fityóék kitelepítették a tornácra a kopott hokedlit, arra ültették a fekete-fehér Oriont, és a fél falu, de legalábbis az egész szomszédság, alkonyatkor kimosakodva együtt mozizott az udvaron.
A háttérben a kabócák tolták vokált, míg a Híradó kezdő kockáin az operatőr besvenkelte magát a főcímbe.
Faluszerte kisebb szalonblokkok alakultak estefelé, csillogó szemmel bámulták, hogy szalad a páros síneken mosolyogva a villamos, vagy hogy Zalában leszüretelték a nyári almát. És akkor arról beszéltek, hogy a Ferike is, ugye, elment arra a Pestre, pedig gyűrűs menyasszonya van neki. És édes és intim közösség volt, meg ragyogó társasági élet olyankor, a legfrissebb pletykák úgy peregtek a szájakból, mint a vetőmag, hát azt hallották-e, hogy a Magdi megint leüvöltötte a Doktor Feri fejéről a hajat, úgy káromkodott, tán még meg is verte az urát, a téeszig is elhallatszott annak a kárálása; meg aztán a Szúnyognak az ócska biciklijét is meglovasította valaki, a kocsma elől vitték el, hát ide vigyázzanak, az idén ez már a harmadik.
Namost, amikor idegrendszeri és egyéb financiális okokból lemondtam az előfizetést, eszembe jutott, hogy majd úgy csinálok én is, olyan leszek, mint a Misa bátyám, hogy estére úgy lenyugodva, kimosakodva átballagok a Snájdighoz, és akkor megnézzük együtt a Napló extrát, vagy amit, és akkor az ünnepi lesz, és meghitt, várakozással teli, és kegyelemmel teljes.