“Ez a könyv nem kulcsregény. Alakjai csak irodalmi értelemben élnek – típusok, kiknek egyes vonásai talán felismerhetőek a valóságban is, de egészükben csak a képzelet teremtményei. A regény keretein túl csupán az a korszak és az a sors valóságos bennük, melynek szürke hősei, átlagos képviselői.”
Mivel nem állítanám, hogy agyonspoilerezte, a szűkszavú fülszöveget kiegészítendő azért csak idemondanám annak, akit érdekel, hogy a regény főként a Kondor Vilmos által „a magyar történelem Bermuda-háromszögeként” emlegetett időszak, az 1944 októbere és ’45 tavasza közt eltelt csaknem fél év hiteles eseményeit öleli fel.
Nem mellesleg az a Szinnai Tivadar írta, akinek a meséin szegről-végről valamennyien felnőttünk: ő fordította többek között a Winnetout meg az összes indiánokat, a H. G. Wellseket, Huxley-t, Remarque-ot, Cocteaut – úgyhogy végeredményben mindannyian a Szinnai Tivadar köpönyegéből bújtunk elő.
És bár állítólag a regény alakjai csak irodalmi értelemben élnek, a széles, bő epikai keretbül egyre-másra kificcen az a robusztus mondanivaló. Olyannyira, hogy időnként alig győztem mantrázni – ahogy a Kőrösitől tanultam –, hogy: mostantól minden jó lesz, nem is csak hogy jobb, de jó. (Amúgy nem lett, viszont szólok, hogy *spoiler alert*.)
Namost ezt a könyvet sajnos nemigen lehet megszerezni. Én is csak egy kölcsön példánnyal óvatoskodtam. Úgyhogy, bár kisvártatva idepontozok vagy ötöt, kérlek tessetek várni a fölhajszolásával, amíg sikerül önző módon a magánykönyvtáram rejtekében biztonságba helyeznem egy példányt. Akkor aztán majd szólok.
Amúgy a képet a Nefelejcs utcában lőttem, kattintásra megnézheted nagyban, és hát , hogy is mondjam, számomra ez afféle szinszopszisa a regénynek.
(Szinnai Tivadar: Sötét ablakok – 5/5)