Leült a lépcsőre, és felhívta.
No, te vagy az?
Én, Géza bácsi. Bőgnek-e már ott a szarvasok?
Bőgnek hát. Alig lehet tőlük megmaradni. Há' aztán, ottan mi ujság van?
Itt is bőgnek.
Aha. De jól vagytok?
Nem. Én nem. Ő meg… nem tudom. Elment.
Szóval e'ment. Há' hogyhogy e'ment?
Hát… csak elment. Szarvasbőgés van. Aztán elment.
Na jó' van. Ha e'ment, maj' visszajön.
Visszajön?
Vissza, legalábbis én nem olyannak ismerem, mint aki nem jön vissza. Ha meg nem jön vissza, erővel úgyse lehet ott tartani.
Erővel nem.
No, maj' visszajön, mondom. Itten meg tegnapra leesett a hó. Kimegyek reggel – mer' jöttek valami munkások, hogy a csatornát megcsinájják, vezetékes víz, fölvitte az Isten a dógunkat, há' azt' kiásták a vezetéknek az árkot, de be meg má' nem temették, az anyjuk valagát, nekem kelletett megcsiná'ni. No azt' ahogy reggel kimegyek a házból, hát tiszta fehér vót minden, vagy harminc centi is esett. Azán még a medve is itt járt, össze vót járva a hó egésszen…
Akkor elhallgatott egy kicsit. Lehet, elsírta magát, csak a hangja miatt. Talán elsírta magát.
Azt' mikó' látlak benneteket, mikó' jöttök? Mer' azér', ugy hiányzik a társaság, nem jó má' ilyenkor itt fönn egyedül.
Elszegődök én fűtőnek Géza bácsihoz, jó-e?
No, csak gyere, megleszünk. Koszt-kvártély van, mi kell több? Jó lesz-e?
Nagyon jó lesz. – Remegett a hangja. – Hát, hogy mikor megyünk, Géza bácsi? Nem tudom. Majd minden rendbe jön, és megyünk.
Jó' van akkor.
Jól.
Na. Hát akkó', jo'jszakát.
Jó éjszakát.
Aztán csak ült ott a lépcsőn, ahogy a fákat marta a szél.
