Ez a harmadik rész nekem pont olyan, mint egy ráncos öreg nő, köldökig érő dekoltázsban, mégis úgy pörgetett fel, mint valami ostoba számítógépes játék: egyfelől rémesen szerettem volna már szabadulni tőle, ugyanakkor képtelen voltam letenni. Az események kapkodó lendülete, roppant dinamikája néha direkt megfeszített, csak úgy zizegett bennem a türelmetlen mohóság, hogy a végére járjak. Állatira haragudtam érte.
Ezt nem én mondom először, hanem valami számontartásra érdemes ember (akiről természetesen elfelejtettem, hogy kicsoda, eh), de azelőtt sose tudtam úgy elaludni, hogy ne olvassak, mostanában viszont sose tudok úgy olvasni, hogy ne aludjak el. Na ez nem hagyott. Ez egészen az utolsó betűig hajtott.
Különben pont a végefelé találtam néhány csodálatosan őszinte, manírmentes momentumot – azoknak nagyon örültem, mi több, meg is könnyeztem, de meglehet, csak azért, mert kínosan ismerős volt.
Lássák, én nem mondom, hogy hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának, de végeredményben mégiscsak azt gondolom, hogy egy ráncos öreg nő ne viseljen köldökig érő dekoltázst, mert nevetséges.
(Mellesleg azon tűnődöm, vajon olvasás útján el lehet kapni a fejtetűt?)
Helen Fielding: Bridget Jones naplója 3. – Bolondulásig
Európa, 2014