Másképp a skorpióról senki se szólt.
Persze, az igaz, hogy ÚrSus a vacsora végén némi szarkazmussal ecsetelte, hogy szerinte az egy ülésben elfogyasztott tizennégy szardínia gyönge kis lelkecskéi hogy kísértenek majd éjszaka, mert a tizennégy, az már számszakilag is sok, gyiloknak meg egyenesen szörnyű túlkapás, de vendettáról azért nem volt szó.
A Tigris vette észre különben olvasgatás közben. Valami sötét árnyékot látott átsuhanni a lepedőn, csak úgy hevenyészve a perifériáján, márhogy a látómezejének a margóján – így mesélte később. Milyen helyes kis rák, gondolta, mert cuki kis ollók is voltak a kezében. Pont készült a könnyű testi sértésre, mikor a Tigrisnek leesett a tantusz.
Azt, hogy skorpió, annyira higgadtan és tárgyilagosan ejtette ki, hogy hosszú másodpercekig csak álltam az ágy mellett, és azon töprengtem, hogy jutott ez eszébe pont most. Akkor megismételte, skorpió, mondta mégegyszer, na és ennek a kis recitációjának a tónusából egyszerre kihallottam valami fojtott izgalmat, de csak álltam ott bénán és értetlenül, ő meg akkorra már gerincre vágta a könyvvel, ami annyit tesz, hogy a csukott könyv gerincével nyomta-szorította a matracra, az meg fuldokolva és veszélyesen csapkolódott ide-oda a farkával. Itt aztán megállt a tudomány.
Baszki – nyögtem, meg hogy: baszkibaszki, és komoly lekierő kellett ahhoz, hogy ilyen tömören nyilvánuljak meg e nehéz órán, a Tigris meg közben azt suttogta dermedten, hogy éscsakötcentireameztelentestemtől, én meg újra, hogy baszki – úgy is mondhatjuk, hogy evvel a baszkival lényegében a szűken értelmezett verbális készletemet ki is merítettem.
Akkor a Tigris szólt, hogy kellene valami izé. Aha, bólogattam az ilyen kritikus helyzetekben váratlanul megnyilvánuló éleslátásommal, aha, értem, nem akarod összeszutykolni a Sinkovič néni lepedőjét. Mire a Tigris, hogy lófaszt, csak túl puha a matrac, és így még agyonnyomni se lehet. De ugye nem akarod megölni, kérdeztem gyámoltalanul, erre ő, hogy de. Mondjuk stratégiája, az nem volt neki. Azt mindenesetre felmértem, hogy elég nagy megszorultságban vannak, mindketten ágyhoz szegezve, hogy úgy mondjam; kapcsolatuknak láthatólag kényes egyensúlya mindkettőjüket erősen lekötötte. Le kell vágni a farkát, jelentette ki akkor a Tigris, és úgy találtam, hogy ebben a kijelentésben nyoma sincs feltételes módnak, úgyhogy a Sinkovič néni fiókjából elővadásztam egy húsvágó, meg egy kenőkést, mire a Tigris elég bután nézett rám. Arra elmagyaráztam neki, hogy a húsvágó kés széles, azt faszán alácsúsztatom, ő meg a másikkal szépen elkenheti a kis dög száját. Na és akkor itt megint előtört az a minden helyzetben működő hűvös és logikus refaktorálási készsége a Tigrisnek, hogy inkább a kenőkést toljam alá, ő meg majd a húsvágóval felszeleteli, és egyáltalán nem vitatkoztam vele, mert súlyos életveszélyes helyzetben normális ember nem vitatkozik, és különben is, a Tigris egy valóságos savior, mit mondjak, egy hero; alácsúsztattam tehát, a Tigris elvégezte a piszkos munkát, a többi néma csend.
Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?
Háromba. Talán nem jól tettem?
De, jól tetted, édes, jó Lajosom. Te mindig tudod, mit hogyan kell csinálni.