Az amerikaiba belekódolják a kommunikációt, és ez jó. A kommunikáció.
Mondok egy példát: a pénztár előtt kígyózik a sor, te vagy a második a sorban. A pénztáros ez előtted állóval van elfoglalva, de a csomagolófiú – vagy csomagolólány – odaszól neked, udvariasan megkérdezi, hogy vagy, esetleg megdícséri az ingedet, szóval kommunikál. És ezt te mindig, minden körülmények között megkapod, mert tudja, hogy ez a dolga, és mert ez a dolga, hát erre koncentrál. Nem azért, mert érdekli – dehogy érdekli -, de ezt szokta meg. Ebben nőtt fel, ezt várják el tőle és ő is ugyanezt várja el, ha ő megy vásárolni. És ettől jól érzed magad. Hogy úgy érzed, figyelnek rád, érted?
[hazalátogat amerikából. boldog, jól érzi ott magát. gesztusaiban csupa ütnikészség ember. ahogy mesél]
Most nem azt mondom, hogy ez nekem olyan szimpatikus, ez az amerikai életszemlélet, végtére is nem azért élek ott. De legalább úgy tesznek, mintha.
Az persze vicces, hogy egy átlag amerikai agyában Európa lényegében annyi, mint Nagy-Britannia; körülbelül legalábbis ezt gondolja Európáról. Meg persze azt hiszi, hogy itt csupa jobb kormányos autó szaladgál az utakon. És mivel különben sem érdekli, hol van Miskolc, minek fárasztanám magam, amikor valaki megkérdezi, honnan jöttem – egyszerűbb azt mondanom, hogy Európából. Amúgy meg miért érdekelné az amerikait, hol van Miskolc, amikor azt sem tudja, hol van Idaho?
[az amerikai nem egyénieskedik. közösségben gondolkodik, nem ragadja el a saját egoja, mert az megbontaná a rendet.
az amerikai végtelenül megértő: elfogadja, hogy nincsenek látványos építészeti műremekeik, hogy sivatag van, meg forróság. hogy meló van. hogy mocskos a tenger és a tengerben cápák vannak – ebben tud csak igazán elfogadó lenni: úgyis reménytelenül hideg a víz, és különben sem megy olyan vízbe, amelyben nála nagyobb halak úszkálnak. az amerikai profin tud úgy csinálni, mintha]