Vasárnapi asszony, abból a jófajtából, tudod, a képességesből. Simán tárolni tudta azt az életérzést, amikor még cinkos bajtársiasággal segített meghódítani Dénesnek a legjobb barátnőjét; adta alá a lovat, közben úgy érezte magát, mint egy klottgatyás, kínai tornacipős suhanc a grundon, haver, titoknok, csak otthon szorongatta a gombócot a torkában, hogy a Dénesben fel sem merült, hogy valójában őt kéne meghódítania. De élni édes, úgy pöccintette le magáról a melankóliát, mint szilveszterkor a konfettit. Fociztak is Dénessel – Dénes olyankor kíméletlenül hátba veregette, na mi van anyám, aztán tőle kért tanácsot, hogyan is kéne hát az Irénkével, és mondta gyakran, te olyan jófej vagy, terád úgy figyel Irénke.
Irénke aztán prédául esett, később valaki más prédájául, emléke ködbe vész. Dénes meg pocakot eresztett, megöblösödött, tudod, olyan férfiasan, délutánonként hangosan horkolt a televízió előtt a kanapén. A vasárnapi asszony olyankor csak megállt az ajtófélfának dőlve, és mosolyogva csóválta a fejét. Aztán a telefon után nyúlt, te anya, nem iszunk valahol egy sört?
De, iszunk. És anya még gyorsan hozzáfűzte, aztán el ne felejts kalapot tenni, úgy tűz a nap. Tudod, a kalap régen csak divat volt, de manapság már elengedhetetlen – és belenevetett a kagylóba.