Olyanokat is a Tigristől hallottam, hogy powerzone, meg hogy killer. Tisztára akciófilm, gondoltam, Starsky és Hutch, meg hogy milyen vad ez a Tigris, ilyen szavakat használ, hogy killer. Aztán elmagyarázta, hogy a killer lényegében egy tépőzáras csuklópánt, avval rögzíted magad a sárkányhoz.
Aha, mondtam magamban, ez is valami elbaszott Szent György lesz, ez a Tigris, inkognitóban, nem is mondta, hogy titokban királylányokra fáj a foga, na persze sejthettem volna, minden pasiban van valami kis kaján hajlam a romantikára, meg a heroizmusra.
Aztán még olyan szépeket is mondott, hogy ettől eddig, na ez itt a szélablak, meg hogy a sárkány leginkább a szélablakban érzi jól magát, de ott aztán micsoda nagy ereje van neki.
Ez a szélablak, na ez úgy beleette magát a fejembe.
Akkor a Tigris azt mondta, hogy most nem olyan vad a szél, gyerünk sárkányozni, én meg kalandvágyból, hogy gyerünk, alattunk a lóerők, aztán elindultunk sárkányozni.
Hogy hogyan fektette le a sárkányt a Tigris, meg pányvázta magához. Ezzel kezdődött. Na és akkor tudtam meg a killert. Hogy a killer a a handle-ben folytatódik, és hogy az – mármint a handle – nem az ószeres, kisztihand, hanem a fék. Namost ne képzeld, hogy a fék az olyan fék kinézetű dolog, azt mondanám, inkább olyan, mint két fél biciklikormány. De fék azért, csak akkor még nem értettem, hogyan. Hogy az rántja be a sárkányt, amikor azzal a két fémcsővel feszesre rántod az alsó zsinórokat, amiknek különben úgy ernyedten lógni kell. Akkor a sárkány bénultan aláhullik, mint akit megcsapattak elektrosokkal. Na, szóval elájul. Kiereszti a kis légzsákjaiból a szelet, és a lábad elé fekszik engedelmesen, hogy mit parancsolsz, édes_gazdám. És akkor édes_gazdám azt parancsolja, hogy mukodj, és könyökből maga felé rántja a két felső zsinórt, megtelnek, kigömbölyödnek egyszerre a légzsákocskák, és akkor felrepül megint, megvadul ott, a szélablakban a sárkány, a Tigris meg húzza-vonja az erőtérben, hogy jobb kar, bal kar, tisztára, mintha síelne, csak nem a lábával, hanem a karjával teszi, töri befelé a sárkányt a maga akaratára, és ez gyönyörű. És néha olyan vad dühvel cikázik a sárkány a powerzone-ban, hogy cibálni, húzni kezdi a Tigrist, vontatja a földön, a Tigris meg olyankor csak hellózik, úgy értem nem köszönget, vagy ilyesmi, hanem olyan szelidítőleg-fenyegőleg mondogatja neki, hogy hééló, mert valahogy így hangzik, és csúszik a sárkány után seggreültében. Aztán egyszercsak felülteti a zenitre – hát hogy ez milyen: a zenitre, érted?! És ott megáll, rí egy kicsit, úgy, hogy: vííí_vííí, megenyhül aztán, lelassul, mintha csak legelészne a szárnyas levegőben, kicsit himbálódzik, riszálja magát egy kevest, mint egy nő, és akkor megül, elcsendesedik. A zeniten.