– Jó estét kívánok.
– Jó estét, ki az?
– Én vagyok, felolvasni jöttem.
– No, csak üljön le, fiam.
az eredeti:
Németh Kriszta – Viszonyom van
– Iszik valamit?
Hát kérlek, akkor énnekem már ottan végem volt egészen. Hogy kávézni szoktam, válaszoltam neki ostobán, s közben az járt a fejemben, micsoda egy balfék vagyok, istenem, direkte szánalmas, mire ő, hogy:
– Azt mink itten nem tartunk.
– Tudom – mondtam erre, az meg rámnézett, s megint kitört belőle a röhögés.
– No jól van, megkávéztatom, ha telefonozhatok magának – és csak nézett pimaszul, hát olyan édes volt, meg kell ezt zabálni. Na és azt még nem is mondtam, te, hát ez balkezes.
Nahát kérlek, én már attól az egy mozdulatától, ahogy ez a drága pofa végtelen finomsággal odanyúlt, s eligazított a homlokomon egy rendetlen tincset, egészen feldúlt lettem, hát még a térdem hajlata is direkte verítékezni kezdett belé.
Reszketve súgtam, hogy persze, telefonozzon csak, drága ember, avval rettentő zavarban, s igen sietve távoztam, csak úgy otthagytam faképnél sebtiben – te, hát én még a számomat se hagytam meg neki, de persze ez csak később jött eszembe.
a hang-játék:
[zene: Nat King Cole]
– No, hagy maraggyík hónapra is.
Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása. Felirtakozás, elérés, és a hanganyag letöltése podcast formájában az iTunes-ból itt: Magánszám.
Ha tetszett, nyomhatod rá a csillagot.