5. nap
Nincs net = nincs szerver = vanbajunk.
Mondjuk nemcsak net, ovi sincs, ebből kifolyólag tegnap egész nap sóliszt-gyurmáztunk meg mikádóztunk.
(Bónuszként túszul ejtettük és szikkadtra szomjaztattuk a szolgáltató által kiutalt két, közepesen kigyúrt hibaelhárító szakembert, de a hosszas és körülményes telefonos tárgyalások eredménytelenül zárultak, nem lett net, csak sok dúlt szív.)
Mivel hajnal óta nem bírtam aludni, negyed 7-kor kinavigáltam a fikuszt a kertbe.
Pillanatnyilag 4G sincs. Ez biztos a karma.
Délelőtt-koradélután jódhajsza.
Nem gondoltam, hogy egy üveg hagyományos jódtinktúra beszerzése majdnem lehetetlen küldetés. Hatból semmi. Mindenhol Betadint akarnak rámsózni. Vagy várják a szállítmányt.
Szereztem 10 gr-ot egy kb. 1 dl-es üvegben (!) – a széles-bő epikai keretben elvész az a csekély mondanivaló -, most orrán-száján csurog az a kevés is.
Egyelőre a klorofillkontaktért is csak morzsolgatom a rózsafűzért.
Egy, hogy legyen nyomat.
Kettő, hogy csipkebokorvessző, a fikusz ne degeljen meg a napon.
Három, hogy napok óta írom ezt a posztot kínomban, mer nem tudok publikálni.
Kisregény lesz. Vagy kalaposinas.
Délutánra lett jód. Legalább.
Diszkréten kilobbiztam az egy tételben megvásárolható legnagyobb mennyiséget, mintegy 50 gr-ot a fehérvári úti rendelőintézetben. Kicsit furán néztek rám. De ennyibe legalább már be tudok áztatni egy közepes méretű levelet. Úgy értem, akár el is lepi.
Leszedtem a negát.
Láthatóan alexpós. Nem tudom, sírjak vagy.
Talán mégse kell alá a karton. Ott fehéredik, ahol véget ér az alátét. Mondjuk legalább valami történt. Lehet, hogy nem is fölé, hanem alá kellene tenni a negát???!
A kurva jód mindent befog. A keményítő bezzeg az istennek se kékül, pedig állítólag kellene neki.
D. azzal szórakozik, hogy a szolgáltatót hívogatja. Én meg a képtelen klorofillkontaktokat. De komolyan, mégis hány percig kell áztatni a jódban?
D. hosszú mailt ír a szolgáltatónak “percről percre” modorban. Javaslom, hogy számoljon be szomorú és kilátástalan kálváriámról, melyben totálisan gajra vágom a nyomorult fikuszt (mi több, lassan az egész kertet), mivel net híján nem tudok szakcikkeket böngészni a kísérletemhez. Hátha meghatja őket.
Újabb negatívokat csíptetek fel. Ezúttal már alkonyatkor. Sose lehessen tudni. Egy azonosítatlan bokorra (majd ne felejtsem el megkérdezni a nevét), meg az orgonára, a kapu fölé. Csak össze ne czukrozzák nekem reggelre a negát. Vagy le ne zabálják a kabócák.