✍ 315. töltés melleti ordítások

Pont, amikor odaértem. Csak ültem ott, markánsan tapadva a pirosra. Eszembe jutott a reggeli csend, ahogy ott araszoltunk két sorban a Fő utcán lépésben, zsörmölőző motorral, mégis valami megilletődött csendben.
Ma kétszer gondoltam Sally Bowles-ra.
Ott a Thököly és a Hungária kereszteződésében. Ott a töltés mellett, ahol sípolva dübörgött el a vonat. Ott a töltés mellett, ahol a hőségtól lágy aszfaltba tolta épp a fúrót a munkás. Együtt ordítottam a betonban fuldokló, sikoltó fémmel, ááááááááááááááááá. Egy tíznél. Pont egy tíznél. Úgy látszik, így van megírva statisztikailag. Egy tíz, az kérem, a töltés melletti ordítások hivatalos napirendi pontja. Látod, a trailerben is pont ott van.
Amúgy csak most jutott eszembe. Most, amikor a boldogság úgy képletesen meg lett mutatva megint.
És arra is gondolok most, hogy a töltés melletti ordítás meg lett itten előlegezve papírforma szerint. A boldogságtól ordítani. Az.
Akkor most próbáld meg fordítva elképzelni.