Az ilyen törődések általában sosem vezettek jóra. Másodikban például kitaláltuk Dinával, hogy titokban belopózunk a Rózsa tanítónéni kertjébe, és jófejségből kiegyeljük a mákot. Dina esküdött rá, hogy tudja, hogy kell, százszor csinált már ilyet, úgyhogy szépen elkezdtünk mákot egyelni. Úgy félméterenként hagytunk egy-egy satnya palántát. Az ágyás elég siralmasan nézett ki, de Dina azt mondta, hogy ez teljesen normális; a dolog lényege éppen az, hogy így nagyobb terük/lehetőségük van a máktöveknek arra, hogy megerősödjenek. Hogy a meglepetés még nagyobb legyen, letaroltuk az összes orgonabokrot, és a kaputól a bejárati ajtóig mindenhova orgonaágakat ragasztottunk cellux-szal. Namost, a hatás tényleg frenetikus volt, főleg, mikor kiderült, hogy a mákosgubának idén annyi, részben, mert rettenetesen megcsupáltuk a mákot, részben, mert a megmaradt tövek felét győzelmi mámorunkban figyelmetlenségből kitapostuk.
Január 24-én pontosan 4,8 centi volt. Identitását misztikus homály övezte, mivel Királylány négy különleges tulipánhagymát hozott Amszterdamból – az egyik fekete! -, s ebből hármat csaknem azonnal megöltem. Nem tudni, melyik hármat. Az az egy viszont rámhangolódott valamiképp, leszarta, hogy hidege van-e, vagy melege, hogy a gázóraszekrényben felejtem, vagy locsolom-e, mondom, olyan immunrendszert meditált magának női szeszélyemmel szemben ott a sötétben, hogy megható ragaszkodásának, igénytelenségének köszönhetően törődni kezdtem vele. Merő aggodalomból, hogy megfázik, nem kap elég fényt, stb., a hálószoba ablakába tettem, közvetlenül a fűtőtest fölé. Locsoltam (mértékkel), simogattam, beszélgettem vele (haha!), vonalzóval mértem, mennyit nő. Hálás volt nagyon, én meg büszke, és dicsekedtem vele anyámnak, aki amúgy okleveles kertész, és elmélete szerint a növényekkel úgy kell bánni, mint a kisgyerekekkel, hiszen lényegében azok is.
Aztán, egzisztenciális alapon, egyszerűen elfeledkeztem róla. Nagyon. Annyira, hogy már csak azt vettem észre, hogy haldoklik. Gyorsan meglocsoltam. Semmi. Aggódva nézegettem, próbáltam bíztatni is, de csak kornyadozott. Valaki javasolta, hogy ki kellene ültetni, attól majd magához tér, mert alapvetően a kertben érzi jól magát, a meleget meg egyáltalán nem bírja. Akkorra már csak egy zörgő, barna valami volt. Mindenesetre kitettem.
Arra gondoltam, elektrosokkot kéne adni neki. Meg arra, hogy már több, mint három perce halott.
Meg kéne már találni, ami az alfa és az omega között van.