A kanális. Többgenerációs örömforrás. Sárból csináltunk magunknak lakkcipőt. Az volt a módszer, hogy beleléptél a fekete iszapba olyan tessék-lássék, hogy még épp nem ért össze a sár a lábfejeden, na és az volt a lakkcipő. Abban pipiskedve kellett járni. Csizmát meg úgy lehetett, hogy beledagonyáztál féllábszárig, vagy még mélyebbre – csak úgy fénylett a vádlinkon az az iszamós, fekete föld. Így játszottunk, közben meg messziről bámultuk a vályogvetőket.
A kanális partján jó agyagos föld volt, abból vetették a vályogot. A Tótfalusi Bandi bácsi összespanoskodott a cséplőkkel is, zsákszámra hordta tőlük a töreket. Azzal a törekkel megágyazott ott a fölmart parton. Vékonyan szétterítette, arra borította a sablonból a téglát, hogy ne ragadjon le a földre. A sablont – egy deszkából tákolt fogantyús, fenekes fadobozt – maga készítette. Azzal az egy sablonnal vagy ötszáz téglát is megcsinált egy nap. Bekevert egy talicska sarat, belehányt valami kis pelyvát. Árpáét sose, az nem jó, rajta a kalász. Azt a talicska sarat odaborította aztán a törekágy mellé.
A kezeügyében mindig ott volt a vödör, a vizet a kanálisból merte. Előbb körbepacsmagolta kicsit a sablont, mielőtt beleeresztette a vályogot. Akkor a sárkupacból a lábélével lehasított egy téglányit, kézzel jól összedögönyözte, és belecsapta a sablonba. Lábéllel olyan precízen, ahogy a Tótfalusi Bandi bácsi, senki ki nem hasított pontosan egyvályognyi pelyvás sarat – még lesimítani se igen kellett, úgy állt az a nyers vályog a sablonban, mint a cövek. Na azután kiborította a sablonból, rá a törekre, s már hasította is az újabb adagot, szürkületre ott sorakozott glédában félezer nyers vályogtégla.
Vagy egy hétig szárogatta őket, akkor az oldalára fordította, úgy szikkadt még egy hétig, aztán rakta levegősen gúlába mind.
Szerettük ezt, ahogy hasít, dögönyöz, belecsap, kiborít a Bandi bácsi. Nem merészkedtünk közel, el is zavart volna, messziről gyönyörködtünk csak, néztük, hogy dolgozik. Na és egyszer megvártuk, amíg befejezi a munkát, hazamegy, és azokba a még lágy vályogtéglákba mind beletapicskoltunk lábbal, minden téglára tettünk egy mintát, egy talpnyomot.
[minden nekem adott történeteddel úgy gazdálkodom, ahogy]