a könyvem is kisurran
Életeim,
egy nap arra eszméltem, hogy családi hátteremnél fogva vastagon belekeveredtem ebbe a szövevényes és túlburjánzó információtechnológiai forradalomba – tudod: tablet, okostelefon, gumikönyv, megami. Szofisztikált szociális nyomásra – mondván: aki kimarad, az lemarad, avagy addig üssük a vasat, amíg meleg – kénytelen voltam tehát összeválogatni egy kötetre való tárcát (igen, ilyen gazdag (b)irodalmi múltam kerekedett itt az elmúlt 4 évben), melyet itt most e-könyvként, a linkekre vagy a képekre kattintva, tetszésetek szerinti formátumban letölthettek. Mellékeltem hozzá egy hangoskönyvet is, végtére is manapság minden magára valamit is adó könyvnek van hangoskönyv melléklete, nem? (Na jó, csak vicceltem.) Remélem, az olvasásukban-hallgatásukban legalább annyi örömötöket lelitek majd, mint én a megírásukban-felolvasásukban.
Az e-könyveket Farkas István (Dworkyll) kézművelte, akinek nem tudok elég hálás lenni azért, hogy igazi könyvélményt varázsolt az én rendetlenül összehányt szövegeimből. (Jójó, majd dedikálok ám neki egy-egy üveg saját készítésű szilva- meg levendulás őszibaracklekvárt.)
A webes színes-széles vásznút pedig személyesen az édesgazdám, Lövey Bálint (a Hosszú) hátémelete irigylésre méltóan elegánsra. (Vele még tárgyalásban vagyok a számla kiegyenlítésével kapcsolatban, de az azért sokat nyom a latban, hogy – legalábbis majdnem mindig – adok neki enni.)
Felhasználási javallat okostelefonokhoz
Tapasztalati alapon hadd tanácsoljam, hogy bármilyen okostelefonos alkalmazáson (Kindle, Aldiko, Kobo, iBooks, Stanza, stb.) olvasod a könyvet, használd az epub/prc saját alapértelmezett formázását. Na jó, iPhone-on esetleg rátehetsz egy sorkizárt rendezést, azt’ csókolom.
Ja, ráadásnak van itt még egy kis unikum, amiben egy kicsit nekem is szerepem van: mostantól Szeifert Natália Láz c. kötetét is elérhetitek e- és hangoskönyv formában (jól beleolvastam neki a mikrofonba) saját honlapján, a Natilapon.
Na de mos’mán nem fecsegek tovább, inkább térjünk a tárgyra(?).
Csücsök
Fülszöveg
Van az, tudod, mikor már üvegessé tompulnak fejedben a hangok, de még ücsörögsz kicsit leejtett vállal, ernyedt háttal, félig már álomban, magad elé révedve, s az ágynemű sarkát a középső-, és a mutatóujjad közé csíptetve szórakozottan, lustán táncoltatod a hüvelyked ujjbegyét a takarócsücskön. Aztán ebbe a csücsközésbe egyszer csak belejönnek a stanecliben cukorkák, jószagú Sokolok, zeniten megülő sárkányok, a tükrösszív Jucik, a modern Méltóságosok, meg a nemazok. De nem valóságosan jönnek ám bele, nem. Olyan kis semmin, olyan könnyű-lengén, mint a pókfonál. Vagy édes-ragacsosan, ahogy a vattacukor. Na és olyankor csak nézel, mint a vett malac.
Hát, valami ilyesféle állapotból születtek ezek a “tárcamesék”.
