✍ 279. mozi

Nem kötelező, és nyomatékul még a mutatóujját is feltette, de erősen ajánlott. Schermann tanár úr akkor megtáncoltatta a füleit – ennek csodájára járt az egész iskola, ahogy idegállapota szerint megfeszítette a fejbőrt a tarkóján, na és olyankor táncoltak a fülei.
Schermann tanár úr máskülönben, mint a vaj, és ha ő azt mondja, erősen ajánlott, abból dolgozat lesz, aminek mindig az a felvezetése, hogy mennyivel szívesebben ülne otthon a családi asztalnál, a Gizi néni spenótos palacsintát süt ebédre [na azon fújjoltak eleget], dehát ő most itten az életre neveli az ifjúságot, nem nekem, az életnek tanulsz, kisfiam.
A filmet aztán nem hozták meg. Kocsival jött volna, állítólag egyenesen Budapestről, dehát végül nem ért oda.
Álldogáltak a kicsi eresz alatt, előbb még a kora nyárban, vártak. Az persze gyanús volt, hogy csak négyen vannak, a Schermann tanár úr se érkezett meg, nyilván a spenótos palacsintájával bíbelődik, ezen röhögtek. A Lippai és a Zoltacsilla meg egymással évődtek – ebből még lesz valami -, magázódva és valami nevetséges archaikus modorban folyt a flört, izgalom volt hallgatni.
Aztán leszakadt az ég, vadul, drámaian, biztos viharba keveredett a filmes kocsi, várjunk még? Várjunk. Legalább amíg eláll.
Csak nem állt el. Vagy két órát ácsorogtak ott, a Lippai meg a Zoltacsilla flörtölt, néha röhögtek valami viccen, az idő aggasztóan elszaladt, mit mondok otthon?
A téeszesek is mind hazabicikliztek, némelyik nejlonszatyorból kötött sapkát a fejére az eső végett, be-bebámultak a kultúrház felé, mit ácsorog ott az a négy gyerek.
Akkor már nagyon késő volt. Még mindig esett, megcsendesedve, masszívan, hűvös is lett. Megyek, mondta, és a gyomra összeugrott, istenem, mit mondok otthon?

Az anyja csendesen kérdezte, hol voltál?
Moziban.
És jó volt a film?
Most mondja meg, hogy nem volt vetítés, hogy csak esett, hazajönni nem volt kedve, hogy várták, hogy eláll az eső, dehát nem állt el, és igazából olyan jól szórakozott, ahogy ezek hülyítették egymást?
Jó.
Hol voltál? Nem is hanggal kérdezte. Erővel.
Moziban.
Hol voltál? Nem volt mozi, találkoztam a Géza bácsival, azt mondta, szóltak az iskolában, hogy elmarad, hol voltál?
Moziban. Akkor már dacos volt, dehát ő nem tudta, hát neki senki se szólt.
Jól van. Akkor most menj vissza oda, ahonnan jöttél.
Ez rosszabb volt, mintha kiabál. Rosszabb, mintha pofon üti.
Dehát esik.
Látom. Na menj.
Akkor, ahogy volt, a lucskosra ázott sárga dzsekijében kifordult, kiment. Megállt a terasz mellett, lecövekelt a sűrű esőben, arcán egybefolyt, lecsorgott könny-takony-eső. S ott maradt mozdulatlanul.