Nahát ez Csillebérc, mondta a Baby néni, aki persze valami ösztönszerű előérzetből, vagy ösztönszerű archaizmusból nagyzolva írta be magát az úttörőcsapatvezető pajtások cirkalmas listájába; ypszilonnal véste be, bár az efajta nagyzolás akkor még pre-, vagy már anakronisztikus idétlenkedés volt csak, tekintetbe véve a CIMEA VIKI internacionálisan holdvilágképű mosolyát, meg a lendületet, amivel zengtük a dalt üde, mámoros ajakkal, hogy annyi a fájdalom Földünk sok tájadon. A CIMEA VIKI globálisan széles szmájli-mosolya, amihez képest manapság még a google is csak ma született bárány és boldog lelki szegény, amennyiben fogalma sincs róla, úgy értem, az egész világbékés gyermekösszefogásra nincs egy kibaszott keresőszava, pedig csapatunk úgy indult harcba, rumbala_rumbala_rumbal-la, és hol volt akkor még a Váradi Roma Café, vagy a Zsidó, akiről komolyan azt gondoltuk, hogy a tulajdon neve, a tulajdon családneve az neki, ó, boldog ifjúság – mind álltunk a vártán, amiről csak homályos fantazmagóriáink voltak, hogy pontosan mi is az, és hogy hol, és büszkén viseltük az úttörő nevet.
Ez Csillebérc, erre futott ki az egész lobbi, csapatvezető pajtás kérem, meg a zánkai úttörőtanácstitkár-képzőre, meg odaállni a döglesztő hőségben a szénfekete salakra hófehér ingben, vörös nyakkendőben, odaállni a kétszáz pajtás elé, szembe a recsegő Teslával, hogy csapatvezető pajtásnak, aki a Baby néni ypszilonnal, Kovács Edina úttörőtanácstitkár jelentem, hhhhhhhhhhhh, akétezernégyszázhuszonötösszámúpetőfisándorúttörőcsapat a zászlófelvonásra teljes létszámmal felsorakozott. És olyankor a Schermann tanár úr meglibegtette kissé a füleit a Móra Ferenc raj előtt, talán, hogy avval hűtse cseppet magát, és az egész Móra Ferenc raj némán csuklott a torkába szorult röhögéstől, amíg a tejfölszőke Csoknyai el nem ájult a napon, kezében a rajzászlóval, amivel estében fejbevágta a rajtitkárt, és csapatvezető pajtás, jelentem, a Móra Ferenc raj a zászlófelvonás ihletett pillanatiban úgy dőlt le halomra hófehér ingben, vörös nyakkendőben a forró salakra, akár a dominólapocskák.
És ez így, ebben a formában, sosem hangzott el, mert a mi istentelenül szocialistakommunista utópiánkban a Kovács Edina, akiről pedig még komoly pártkáderek is azt suttogták, hogy eredményei alapján méltóképpen ünnepelheti az Úr szent titkait, a bérmakeresztségben az Irén nevet kapta, és emiatt végül a sorskönyvébe nem lett beleírva az úttörőtanácstitkári státusz.