Hogyhát áshatnának-e egy kisebb árkot a ház háta mögött, azt kérdezte a Jocó.
Árkot – ismételte apa, kicsit bólintott nyomatékul, hogy na mondjad, aztán árkot minek.
És akkor mondta a Jocó. Hogy távbeszélő készüléket akarnak csinálni a Gézával. Hogy fentről, a ház végéből, ami az ő házuk vége, beszélni tudjon a Géza ővele itt a kukoricásban, ami meg a mi házunk vége. Na és hogy a kábelnek kell az árok.
Hogy abba fektetnék bele, tudniillik – a tudniilliket külön kihangsúlyozta a Jocó, akit különben szolíd távolságtartással kezelt mindenki, részint, mert emberi mértékrendszer szerint, akinek a spenótos palacsinta a kedvence, az csakis valami elcseszett földönkívüli lehet, részint, mert olyan hosszú haja volt, mint egy lánynak, és részint, mert úgy is affektált, mint egy lány, na és ez úgy nézett ki, hogy a nevét, azt, hogy Jocó, mindig valahogy úgy mondta, hogy Joccóóó – nemcsak, hogy két cuppogós cével, de ráadásnak mindig valami kényeskedő csodálkozásba lebegtette el a végét a Jocónak, ahogy bemutatkozott. Hát ezért.
Apának azonban nem voltak előítéletei. Ráhagyta a Jocóra, hogy ássanak akkor árkot a Gézával. A kábelnek.
Mikor az árokkal készen lettek, a Géza valami huzalt fektetett bele. Mutatta a Jocó nagy fontoskodva a két májkrémes dobozt a huzal két végén, hogy ez lesz itten, kérlek, a membrán. Nem értettem. Akkor elmagyarázta.
Hogy tudniillik, beleapplikáltunk a Gézával egy-egy kis lemezkét, na és hát, kérlek, a hanghullámok megrezegtetik a lemezkét, a lemezke rezgése rezgésbe hozza a huzalt, a huzal rezgése pedig rezgésbe hozza a másik végén a másik lemezkét, ami az egészet azután visszalakítja hangrezgésekké. Hát így. És amikor a Géza fent belebeszél a májkrémes dobozba, akkor én azt itt lent, kérlek, a másik májkrémes dobozban hallom.
Nemigen hittem el, de a Jocó erősködött, hogy a távbeszélőnek tudniillik működnie kell, elvégre a Géza megmondta, és a Géza, az kérlek fizikát tanul, meg hogy az a Bell is így találta fel a telefont, tanulta a Géza, úgyhogy működnie kell, nna, punktum.
És akkor fölkiabált a Gézának, hogy Géza, kérlek, belebeszélnél a távbeszélő készülékbe? És akkor a Géza, az, kérlek, belebeszélt, és végigsurrogott a Géza beszédje a huzalon, és lent, a Jocó májkrémes dobozában, amiről a Jocó azt állította, hogy membrán, megrezgett, megzsörmölőzött a vékony kis lemez, és ennyi.
Kérdeztem a Jocót, hogy mit mondott a Géza. Mire azt válaszolta, hogy az a benyomásom, kérlek, hogy némileg még módosítani kell a szerkezeten, tudniillik finomítani, merthogy csak úgy nagyjából értettem.
Na és azon a ponton a lépcső tetején megjelent a Gizi néni, és elkiáltotta magát jó hangosan, hogy Géééza_Joccóóó – mert persze ő is két cuppogós cével mondta, hogy Jocó -, kész az ebéd! És akkor arra gondoltam, milyen kár, hogy még módosítani kell a szerkezeten, tudniillik finomítani, pedig elég lett volna a Gizi néninek kiabálás helyett középhangerővel belebeszélnie a távbeszélő készülékbe, és akkor belemondhatta volna azt is, hogy spenótos palacsinta, mégse röhög rajta az egész utca.