A Sokol életérzés volt.
Apám például mindig úgy aludt, hogy éjszakánként a párnája alá gyűrte, mint valami kabalát. A halk duruzsolása, mondta, valahogy annyira megnyugtatja. Jobban esik úgy aludni.
Anyám szerint, akit viszont kizárólag a süket csend nyugtatott meg, tiszta szerencse, hogy legalább éjfél és hajnali négy közt megbízhatóan számítani lehetett a műsorszünetre.
Később, mikor már nem volt műsorszünet, anyám sértetten beszerzett apámnak egy fülhallgatót, persze monót, akkoriban – legalábbis vidéken – nemigen lehetett hozzájutni komolyabbhoz darabhoz. Mindenesetre a fülhallgató apám számára láthatólag egyáltalán nem befolyásolta a Kossuth Rádió élvezeti értékét, a kicsi, de roppant kényelmetlen dugasszal a fülében is békésen horkolva rádiózott tovább.
A Sokolnak, már úgy értem, a miénknek, kopott, barna bőrtokja volt, a használattól ízlésesen antikolódott élekkel. Szerettem a szagát. Mert szaga is volt; a bőr édeskés, ismerős illata mögött lehetett érezni kicsit az elektródákon finoman felmelegedő láthatatlan port is. Jószagú volt, szerettem ezt a szokolszagot.
A fehér műanyagteste fekete szigetelőszalaggal volt körbetekerve durván a Sokolnak, részint, hogy takarja a csúf sebet, amit a nagykéssel ejtettem a hangszóróján, amikor megpróbáltam kiszabadítani belőle a bácsit, részint az volt hivatott rögzíteni a kilencvoltos zsebtelepet, amellyel rendhagyó módon üzemelt, dehát a Karcsi bácsi vasboltjában sosem lehetett szabvány méretű elemet kapni a Sokolba.
Mondom, a Sokol életérzés volt, sőt, a Sokol szerelem volt. Meg aztán konstrukcióját tekintve is olyan volt, hogy úgy kellett azt hurcolnia magával az embernek. Karra is lehetett fűzni, mint egy retikült, vagy egyszerűen fel lehetett akasztani bárhova. Mondjuk a létrára egy sonkakampóval. Vagy mindjárt a fára. Szóval praktikus volt nagyon.
Nyaranta vittem magammal a kertbe. Mikor a kesernyés cigánymeggyet szedtem köténybe, vagy a túlérett, félig megerjedt rózsabarackkal játszottam célbadobóst a bádogvöbörbe, amibe apám a cefrének valót gyűjttette velem, a Sokol elmaradhatatlanul ott lógott a fán.
Életérzés volt a Sokol, és az a közös nevező, amely úgy családilag képes volt áthidalni a generációs szakadékot.
Namost, az a terv, hogy a következő Sokolos posztnál lesz egy ilyen kis úri huncutság. Hogy ott lesz a képe a Sokolnak a posztban benne. A Sokolban meg, pontosabban mögötte, valami kis meglepetés. Mondjuk a Szíriusz kapitány kalandjai. Az első évad, heti adással. Később meg a többi. Mint régen. Aztán a linkre (ami a kép, ugye) kattintva meghallgathatod, jobbklikkelve (mentés másként) meg akár le is lehet tölteni. Esetleg. Egy rész úgy egy-két hétig ‘adásban’ lesz. Nahát ez a terv. Jó holdat.