Aleppo / Ghar / babérszappan tárgykörben már annyira kiműveltem magam, hogy
1. megírtam több kisesszét a témában,
2. annyira összezavarodtam,
hogy végül csináltam egy ötödik verziót, amit ezúttal 2 napig főztem, és ami egyszerűen lenyűgöz. A tapintása, a textúrája akár a selyem, az öntés utáni mosogatás pedig olyan puhává és simává varázsolta a mindig elnyűtt kezemet, hogy csak pislogtam, mint pocok a lisztben.
Tudom, már szinte monomániásan lovagolok ezen a témán, és mindenkitől nagyon elnézést kérek, akinek már az agyára megyek ezzel, de muszáj volt megtalálnom azt az utat, módszert, amivel a legközelebb jutok az eredeti szír szappan minőségéhez, és a jelek szerint közel járok.
Tehát a munkamenet, a szokásos összetétellel:
12% babér
88% olíva
ezúttal 5% superfat
40% víz
80-85 fokon dolgoztam össze az olívát a lúgoldattal, és nagyjából 2 liter vizet csorgattam még alá főzés közben, ami hol kisebb, hol nagyobb lángon, hozzávetőleg 120 perc volt.
Amikor az olíva teljesen átgélesedett, majd elérte a selyemfényű, kenőcsös állagot, beleturmixoltam a babért (nem csak a superfat-nek szánt 5%-ot, hanem a teljes mennyiséget akkor adtam hozzá), aztán amikor a massza összerottyant, böstörgőssé vált, megitattam 1,5 l “tengervízzel” (1 l vízhez 37,8 gr só), és kicsit hagytam még fortyogni.
Úgy gondoltam, ideje szünetet tartani, úgyhogy a gyönyörű, fényes, viszkózus, mély barnászöld (ej, micsoda pompás szóösszetétel, majdnem mint a “mézsárga” a másodikos olvasókönyvemben; gyerekkoromban sokat töprengtem rajta, mit jelenthet) masszát éjszakára kicsaptam az udvarra.
Mondanom se kell, reggelre az egész makacsul beledermedt a fazékba – nyilván az a csekély só az éjszakai mínuszokban annyit számított, mint halottnak a csók. Rövid hevítés után persze szépen le lehetett emelni a masszív, tömör szappankorongot, ami alatt kocsonyás lötty volt.
Ezt a barna trutyit felöntöttem 2 liter hideg vízzel, mire azonnal kicsapódtak a tiszta, világos szappansók, majd kapott még 2 marék sót, hogy le lehessen fölözni (vagy színezni) az utolsó morzsáig.
Közben a szappankorongot összetörtem és melegíteni kezdtem. Folyadékot nem tettem hozzá, mert elég nedvesnek ítéltem. Hozzácsaptam a lefölözött színszappant is, és kb. 2 órán át főztem, majd ládába meregettem.
Ez a se nem bizonyosan enyv-, se nem bizonyosan színszappan minden szinten egészen másképp viselkedik, mint eddig bármely általam készített CP, CPOP, HP, HTHP vagy színszappan.
A pecsételés hajmeresztő volt, mert ha túl gyengéden ütöttem a pecsétet, fölkenődött a massza a “nyom” mellett, ha keményebben odacsaptam a kalapáccsal, valahol biztosan megindult egy finom hajszálrepedés, holott nálam a mélyhűtős-gumikesztyűs módszer a még legelvetemültebb gyantaszappan esetén is bevált.
Most gúlába rakva száradnak a (nekem) meseszép szappankockák, és már látszik, hogy ahogy oxidálódik, hasonlóan az Aleppóhoz, a széleknél, sarkoknál kezdenek intenzívebben elszíneződni. Amikor megbontottam a gúlát, akkor tűnt csak fel, hogy világosabb foltok láthatóak ott, ahol a szappankockák fedésben voltak egymással, a többi részen viszont egyértelműen sötétedni kezdtek, mutatom:
Babáim, már csak 6 hónap, és kiderül, hogy szert tettem-e a bölcsek kövére. Mindenesetre – mint rendes alkimista – hajthatatlan kitartással dolgozom rajta.