Itt a tavasz. Csupa legényes fantáziájú nőt látok szanaszájt.
Hangoskönyvet dedikáltatni úgy kell, hogy a szerzővel egyszerűen rámondatjuk a nevét a cd-re.
Alig írok. Sokszor úgy vagyok vele, mint a Kaffka Margit. Hogy a széles, bő epikai keretbe’ elveszne ez a filigrán mondanivaló.
A kerékpáron a 42-es meg a 48-as tányér közti különbség matematikailag nem nagy ügy. Na de fizikailag!
A Hosszú átnyálazta a vonatkozó szakirodalmat, hogyan védjük arcunkat a fagytól kerékpáron. Arra jutottunk, hogy szakállt kell növesztenem.
Azt mondja, “kólalájk”. Ezt is a fészbuk csecsén csüggve szívta magába, mi?
A szójátékok olyanok, mint a Rubik-kocka. Előbb-utóbb mindenkinek kijön ugyanaz a kombináció, csak idő kérdése.
Azt kérdi a Kőrösi – már így átvitt értelemben –, hogy milyen egy női mell? Egy női mell, az kérlek, olyan, hogy mindegyre csak ki akar buggyanni a szegycsont mögül a forró szíve a nőnek az ilyen Kőrösi-félékbe való beleszerelmesedése okán, és ez a buggyanása neki – márhogy a szívnek, ugye –, na ez okozza a kebleknek azt a duplaívű halmozódását a frontális struktúrán. Nahát ilyen.
Olyan vagyok, mint egy kibaszott kite. Óbudán belekeveredtem a szélablakba, és azóta a zeniten vagyok. Biciklisöröm.
A Hosszú valami Far Managert vagy mit telepít a gépére. Aggódjak?
Váratlanul téblábom lett.
Van ilyen tipikusan női túróstáska. Hogy az istennek se találod benne a túrót.
A szinkronban néha hetekig csupa kisállat vagyok. Mikor elmúlik, úgy érzem magam, mint akit skatulyából húztak elő.
Vannak ezek a jóízű békebeli dolgok. Hogy például a Mauchner Jóska bácsi az import session datát még mindig fűzésnek mondja.
Kindlelight. Adjunk a romantikának.
A teszkós mázas fánkokat gondolom színesztéziásoknak találták ki. Mert íze, az egyiknek sincs.