Úgy látszik, mi már csak ilyen luxusállatok maradtunk, mert valami rejtélyes módon megint csak felszaporodott a háztartásban a használt sütőolaj (nyilván, hisz nálunk egész évben csupa farsang és/vagy vasárnap van), úgyhogy el kellett takarítani a nyomokat, mielőtt még valaki a fejünkre olvasná, hogy jobban élünk, mint 4 éve.
Korábban már többször is csináltam újrahasznosított mosószappant hideg eljárással – pontosabban az ún. CPOP (Cold process / Oven process) eljárást követve –, de kispajtásaim az Univerzumban, pontosabban a szappanos fórumon sorra győzködtek, hogy jójó, deazért. És hogy ugyan csináljak már színszappant, majd meglátom, hol lakik az úristen.
Őszintén szólva elég szkeptikus voltam, mert én eddig meleg eljárással is csak egyszer készítettem szappant, azt is túlfőztem, de nyilván megláttam, mert amúgy is olyan meglátós fajta vagyok, és mert a körmömre égett már a sok játszós olaj.
Keresztül-kasul kiolvastam az internetet, már totál képbe kerültem a Marius Fabre manufaktúra komplett történelmével meg a Marseille szappan készítésének hosszú és embert próbáló procedúrájával, ám egyvalamiben tökéletesen biztos voltam: lelkileg még nem vagyok felkészülve egy tíznapos Vipassana meditációra egy irgalmatlan üst fölött, miközben a könnyű sós szél fodrozza lágyan a hajamat. Dehát a karma, ugye.
Gondoltam, nem baj, ha elsőre csak kisebb mennyiségben gondolkodom (mondjuk 1000 grammnyi olajtömeg), mert ha elrontom, legalább nem vérzik érte a szívem – ami egy elég különös paradoxon, tekintve, hogy veszélyes hulladékról beszélünk.
Továbbá az is szempont, hogy az 5 literes fazékból ne fusson ki a massza. (Jó, hát több mentorral történt konzultáció eredményeképp a fazék végül 10 literes lett, hagytam magam meggyőzni, végtére is ki akar 2 és fél kilónyi lúgos trutyit letakarítani a gázról.)
Ég a földtől – fázisszétválás 
Tejbegríznek álcázza magát 
Elcseszett dizájner túró
Hogy lerövidítsem kicsit a folyamatot (és még így is kiolvastam a főzés közben egy fél hangoskönyvet), elődolgoztam a szappanmasszát. Az elején minden pontosan ugyanúgy történt, mint a hideg eljárás esetében: elkészítettem az olajbázist (72 % használ napraforgóolaj és 28 % kókusz, mert elvileg így autentikus), a szokásosnál magasabb mennyiségű folyadékban (víz, a kezdésnél 50%, ami amúgy az egész munkamenet végére mindösszesen kb. 180%-ra rúgott) feloldottam a nátronlúgot, majd kb. 35 fokon összeházasítottam az olajjal, és az egész masszát szalagfázisig kevertem botmixerrel, aztán tartaléklángon feltettem főni és adtam neki egy újabb adag vizet.
Ha azt gondolnád, hogy innentől volt időm elvonulni egy békés kerti piknikre fél liter kávéval és teasüteménnyel, ne hidd! Cserébe csuda dolgokat láttam kavargatás közben, majd jól meg is mutatom, ha a rendszergazda megengedi, hogy számolatlan mennyiségű megabájtot helyezzek el a szerveren pusztán illusztrációs célzattal. (Nem engedi, de találékony vagyok.)
A massza hőmérséklete elég lassan kúszott fel, már fontolgattam egy újabb botmixeres fenyítést, de egyszer csak beindult. Kb. 1 órányi kevergetés eredményeként szétválasztottam az eget a földtől a fázisokat, ami különben elég riasztóan néz ki a szép fényes, selymes textúra után, de szerencsére hamar elmúlik. Úgy 10 perc múlva újra összeállt. Először tejbegríznek, majd pudingnak álcázta magát, aztán amikor már vagy 2 órája kevergettem, elkezdett “vastagodni”, kenőcsösödni. Éreztem, hogy lassan a finisben vagyok.
Mivel a franciák tengervízzel csinálják ezt az egész cécót, Földközi tengeri sóból és vízből csináltam egy telített oldatot, azzal szépen nyakon öntöttem az egészet, amire az pazar habokat és bugyborékokat produkált, és látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó, én pedig igen örülök.
Ennek a sós macerának amúgy az a lényege, hogy a könnyű, tiszta szappansók felúsznak a sós víz tetejére és ott csodálatos színszappanná állnak össze, a fazék alján meg ott marad az ún. fenéklúg, benne az elszappanosítás során keletkező növényi glicerinnel és az összes felesleges szmötyivel (a barnásvöröses szín, az égett olajszag, a maradék panír…), tudniillik ez a lépés segít a szappant aktív tisztítószerré koncentrálni.
Csak úgy megszokásból főzőcskéztem még egy félórát, aztán egy konyharuhával kibélelt ládába meregettem, hogy a maradék lúgos víz ki tudjon csöpögni belőle.
Most szárad. Szörnyen ronda. De tényleg. Mint valami elcseszett dizájner túró. Viszont elképesztően ígéretes. A tetejéről lepotyogott szappanforgácsokkal pazarul kifényeztem a fürdőszobát. A közepéből talán sikerül néhány rendes darab szappan is kimetszeni. De ha nem, az se baj. Legfeljebb reszelek belőle mosóport. Már csak azon agyalok, hogy tudnám megoldani valahogy, hogy a sós tengeri szél keresztül fújjon a mosókonyhán.
Ápdéte: D. szerint nem túró, hanem tofu kockák. Szerintem meg akár túró, akár tofu, láv.