Fejeteken ringva hoztok
telt kosárkát, ide véle!
Karotok közt tarka csokrok,
ki-ki választhat belőle.
/Goethe – Faust/
Ettől az Aloe Blossom Herbal teától most kedvem támadt a megszokott kis rítusomhoz: hogy meggyújtsak egy csillagszórót – mintegy a karácsony intimitását felidézve -, és annak a kis szürke, illatos pálcának a hulló csillagaitól kívánjak valamit. Kívánjam, hogy a Francin egyszer csak belibbenjen a jajpiros Daihatsu Dominóján, azon az új kocsin, bele ebbe a női nekibúsulással telítődött estébe.
Az a kis autó most kitölti férfiagyának egy zugát, büszke rá, akárha az ő teremtménye volna, és megdicsőült mosollyal mondja: gyere ki, csudát látsz! – majd szétfeszíti a büszkeség, gáláns gesztussal kinyitja az ajtót, betessékel. Ez egy pazar kis kocsi, ennek nem kell ám az ajtaját lábbal berúgni nekivadult állat módjára, ennek nem kell a műszerfalát simogatni mély empátiával, ez pöccintésre indul, szinte szeli a levegőt! Az – vetem közbe –, szeli. Ha én mondom, szelid – és mosolygok a Francinra –, ha te mondod, Szelim. Szép török hangzású neve lesz, így birtokviszonyban.
Először nem is érti a Francin ezt a gyerekes nyelvi leleményemet, amivel igazából csak a fikarcnyi féltékenységemet próbálom féken tartani, meg a szomorúságot, hogy mi lesz most azzal a kis, érzékeny lelkű Fiattal, azzal a kicsit ütött-kopott, kicsit rozoga, tulajdonképpen nevetséges, szeretnivaló jószággal, amiből ugye, még méltósággal kiszállni sem lehet, de azért a hasonszőrűségünknél fogva mégiscsak ugyanolyan remekbe szabott teremtménye a Jóistennek, mint én; mindig mosolyt tudott csalni bárki arcára, olyan lehengerlő humorú kis jószág az a Fiat, Fiatka, és most itt ez az új, ez a hangsúlyozottan autó, ez a piruló Dominó, megszégyenítve az összes nosztalgikus érzelemkitörésemet avval kapcsolatban, amit az a kis Fiat jelent nekem – itt van, még csak nem is hivalkodóan, csak úgy van.
A Francin lelkendezik, hogy micsoda hatalmas ablakai vannak, meg bezzeg még az ablaktörlő lapát is működik, és kezdek úgy nézni a Francinra, mint egy féltékeny asszony, kutatom, fürkészem a tekintetét; gyanítom én, hogy a férfijellem egy erős törésvonalán tapogatózom, mint egy megcsalt feleség, és még csak belekötni sem lehet.
Végigfuttatom az agyamat, eszembe jut, hogy ezen a helyzeten még a csábítás trükkjének csimborasszója sem segítene, a neccharisnya, vagy inkább hecc-harisnya, ez az ostoba háló, hálózat, amit azért vásároltam, hogy felzaklassam vele a Francint, hogy tönkrezúzzam, aztán magamhoz vonjam a hálószobánk mélyén, hogy fészkembe csaljam, hogy rákészüljek, mint egy szerepre, ahogy azt a neccet végiggördítem majd a lábujjaimtól kezdve a combomig, kihívóan lassan, mint egy rossz nő – kifeszül a lábszáram domborulatán az a harisnya, a térdhajlat alatt sötétebb egy cseppet, ott meggyűlik kicsit az anyag, kúszik fölfelé, hogy aztán a combom felső harmadába harapjon-kapaszkodjon az a szilikoncsík, amit a gondos tervező a csipke alá rejtett, ügyelve az illúzióra…
Nem tudok én rossz nő lenni, úgy látszik, ezt a funkciót kifelejtették valami módon a genetikai kódomból – húztam, cibáltam azt a neccharisnyát a piskótalábaimon, de csak nem akart vége lenni annak a szárnak sehogy sem, próbáltam elrendezgetni a hálót ügyetlenül – semmi erotikus vagy érzéki nem volt azokban a mozdulatokban, inkább olyan volt, mint mikor kislánykoromban a mama cipőjében bukdácsoltam -; felért az a harisnyaszár a derekamig, felért volna talán a mellemig is, még ha mindkét piskótalábamat egyszerre gyömöszöltem volna abba az egyetlen szárba, akkor is, így aztán kénytelen voltam mulatva konstatálni, hogy a Jóisten még az egyszer megóvta a Francint attól, hogy magából kivetkőzött dúvadként rontson nekem, és ha megóvta, akkor nyilván így van ez jól.
És bár a Francin nagyon nevetett, amikor elmeséltem, hogy hogy nem tudtam rossz nő lenni, az ő rossz nője, ott a Dominó hatalmas ablakai mögött mégis az jutott eszembe, hogy az a kis Fiat, a Fiatunk, az is milyen bolondos, mulatságos szerzet, és mégis… egy pillanat alatt hűtlen lett a Francin, rajongója lett egy ilyen kimért, megbízható, kicsit sem vicces autónak, és ettől kicsit el is szomorodtam.