Mondjuk nevezzük Bögyösfarosnak. A buszra várt, hogyismondjam, olyan prezentációs jelleggel – nem tudom, biztos láttál már ilyet, hogy úgy odatette azt a várakozást, úgy mutatta az elunását a buszravárásnak; mutatta hajdobálással, mutatta fanyalgós matatással, mutatta hörcsögpofából purrogva eresztve ki a levegőt, mutatta magát, mondom, a Bögyösfaros erősen, úgy só maszt go on.
Talán a harmadik lámpaváltásnál történt. Tudom én azt magamról is: mikor látom, hogy gyarapszik a tömeg a megállóban, olyan empatikus bírok lenni a kocsiból kifelé, a dugóban benne. Szóval, ahogy nő a tömeg. És akkor itt van egy ilyen kis látványelem, kérem szépen, egy ilyen vad mályvaszínbe öltözött Bögyösfaros, hát minimum színvilága van neki a szürke Budafokin, hogy arra ki muszáj nézni a kocsiból – már bocsánat, hogy ilyen Szépernősen.
Mondom, a harmadik lámpaváltásnál történt. A Jetta jött, a Bögyösfaros meg épp haladási irányban szemléltette az elunást, be a Jetta ablakán, pacekba. Nem volt szándékos különben, nem volt célzatja neki, csak úgy kvázi ad hoc alakult a flört, váratlanul sodra lett az eseményeknek, ahogy ezek a puszta mimikájukkal az egymás kontextusába kerültek. Fél perc, ha. Kezdetben vala az Ige. Besűrűsödött ottan emócionálisan, lassított film lett hirtelen a Budafoki, megnyúltak, eltésztásodtak a hangok is, ahogy cuppant a csók Jetta ablakából, s ahogy cuppant a csók a Bögyösfaros húsos, mályvaszín szájáról, összecsattantak vággyal, egymásba haraptak azok az eldobott csókok ott a szürke aszfalt fölött, színe, szaga, íze lett a smárnak, hogy nézni is tereh. Akkor körbepillantott leplezetlen büszkeséggel. Nézte a Bögyösfaros, körülfirtatta a tekintetével a megállót, ki látta a héjanászt, aztán egy drámai szende arckifejezésével két ujja közé lopva rágógumit csippentett, majd sietve a szájába lökte, és felhívta a pasiját.