✍ 425. a kolbászról

Hogy hát – azt mondja -, lehet, hogy lesz vele egy kis gond.
Na.
Hogy reggel lement a Telekire sakkozni. Mert szokása neki. És hogy a hideg úgy kiszívta, meg is éhezett. Na és hát beugrott a piacra. És annyira megkívánta a kolbászt. A sült kolbászt. Na, hogy a kolbász, hát bocs.
És akkor úgy éreztem is rajta azt a kolbászt kicsit, láttam, ahogy roppan meg fröccsen a foga alatt, a szájából ki, úgy elirigyeltem azt a kolbászt, meg a piacot, meg a sakkot, meg az egész kisnyugdíjas tempót, hogy ez reggel felkel, azt' lemegy, ez képes azért felkelni.
És nem tudta elmondani elsőre, nekifutott, megriadt egy szótól, vagy lehet, a kolbász állt keresztbe a szájában, az állta útját a szavaknak.
És nem tudta elmondani másodjára, nekifutott, megriadt megint, talán eszébe is jutott a kolbász, meg hogy fokhagymaszagú a szája miatta, és nem tudja elmondani megint, pedig nagyon igyekezett, főleg a kolbász miatt, hát bocs.
Igazából majdnem sose tudja elmondani elsőre.
Igazából sokszor másodjára sem.
Meg kopaszodik is kicsit. És az utóbbi időben pocakot is eresztett. Alig észrevehetőt. De eresztett azért. Talán a kolbász az oka. Vagy a sakk.

Este meg bemegy, azt' Othellót játszik.