Ahogy ott szerelt féltérden, félálomban megmondtam neki, hogy a lába pompás. És hogy szamuráj. Csak úgy tudom – megvontam a vállam, mikor megkérdezte, hogy értem.
Sokáig azt hittem, zenél. Hogy fúvós, vagy ilyesmi. Nagy hangszertokkal jött-ment. Aztán kiderült, hogy mérnök. A hangszertok meg csak olyan látványelem, ezt mondta. Látványelem, mi? Ó, játszottam ilyet én is. Orvosi táskával. A szívemet hurcoltam benne. Doktor szívügyes.
Megint a Bushido után mentem, gyakran megesik. És akkor a nap első percében ott álltam egy idegen lakásban, kezemben egy katanával.
Titkot tartani. Hai – szertartásosan meghajtottam magam. Az élet
[ ]