X. I. Akármilyen ragyogás övez körül, Marcia, jó sorsunk adta dús kincseink: gyermekek, köztisztelet, vagyon, pompás palota, hódolókkal zsúfolt csarnokok, ragyogó név, előkelő vagy szépséges feleség és sok minden egyéb, amit a bizonytalan s ingatag sors kénye-kedve szerint osztogat, mindez idegen és kölcsönzött pompa csak: mindebből semmi sem örökre a miénk: színpadunkat innen-onnan összeszedett kellékek díszítik, amelyek aztán tulajdonosaikhoz visszakerülnek; az egyiket még aznap, a másikat már másnap visszaadjuk, csak néhány marad ott az előadás végéig. Seneca
És akkor ez. Műanyag széken, várakozásban ülve folyton, füst lomhán lebeg. Gépház, sötét kis ablak. Az a kis ablak ott. Mögötte Isten a mozigépész. Hanyadik tekercs? Rozmaring, a rivalda szélén rozmaring.
Vetítve vagyon itt, meg játszva. Vetítve vagyok itt. Meg játszva. A játék maga. A játék magam. Egy Peter Brook-i üres térben. Kellékszereplő.
Sohase látni a mozigépészt. Szereplő szempontjából nem is számottevő. Vásznon színes kép. A mozigépészt a a néző tudja.