Mert imádkozni sokféleképpen lehet. Ki hogy képzeli üdvösségét, ugye. Keresztényi kultúrkör szent áhitatában az Atyának jobbján, onnan jön el, ugye, ítélni élőket és holtakat, angyalfanfárok, a test feltámadása, miegymás, ahogy az Írás tanítja. Megváltó, Miatya, legyen világosság.
És akkor organikus Buddha. Gondolnád, sövényangyal, illatos magyal, fazonra nyírva, ilyesmi. De nem. Maga csinálta magát, fura ent-isten, bodor a levele. Vagyishogy hínár. Alga. Valami vizi izé. Él. Éltetik.
Namost ez úgy megy, hogy jön a bevásárlószatyros-kalapos, vagy az aktatáskás-öltönyös, mondjuk ebédidőben, vagy ad hoc, amikor épp van hozzá kanala [ó, fordulatokban, színekben bővelkedő, te, te], aktatáska lábhoz, fogja a kanalat, megmeríti, fölcsapja rá a vizet, fölfröccsenti lazán csuklóból, és akkor az a hínárvagyalga így locsolódik, inni kap. Organikus Buddha-ent, segítői is vannak, jobbról-balról két kisebb, amolyan halálangyalok, van nekik piros nájlonpartedlijük. Kis Buddhák. Mindkettő alacsony. Mindkettő kopasz. Az összefüggés, erre célozgatok, hogy ezeknek eléri a fejét a bevásárlószatyros-kalapos, vagy az aktatáskás-öltönyös, ezeknek nem fröccsent, önt. Borít. És akkor lesodródik a kőről a vizi izé, kopaszra locsolják.
Így imádkoznak, érted, ilyen egyszerűen, hogy van ez az organikus szentháromságuk, és életben tartják őket. Nincs túllihegve. Egy neked, egy neked, egy neked. Meg a hit, hogy jön majd egy másik aktatáskás, meg egy harmadik szatyros-kalapos, az is csap rájuk egy keveset. Hogy így együtt pont annyi a csapat, amennyinek lennie kell.
Na és ezek után száz jenért megveheti az üdvösséget a paptól. Vagy ha a pap épp ebédel, automatából, apróért. Kis fatáblán. Papíron persze olcsóbb. Szépen ráírja, hogy csókolom, ide megyek a szomszédos lóverseny-fogadóterembe, négy szerény szelvény mindössze, kérhetnék néhány nyerő tippet? Nincs túllihegve. És azt az üdvösséget kitűzi aztán a templomban valahová, és elmegy szépen a szomszédos lovira, az idejébe még épp belefér.
Imádkozni sokféleképpen lehet.