Mostan színes tintákról. Nézni kékeket, fehéreket, lilákat az októberi égen – láttad-e, nagy mancsnyomok voltak odapingálva, valami macska járt arra puha, sáros tappanccsal; úgy terítettem könnyű kabátot napsütésből a hátamra. Jaj_olyan_jó_ez, jaj_olyan_dús, most élni csak igazán, tányér aljára, forró aszaltszilva-szószba szivecskét nyalni, úgy üzenni a szakácsnak, kávé fölött levelet írni, mert – végeredményben – mi történt?
Mi is történt? Várj csak. Voltaképp semmi. A
legtöbb emberrel alig történik valami. De sokat
képzelődtem. Ez is az életünkhöz tartozik.
Nemcsak az az igazság, hogy megcsókoltunk egy nőt, hanem
az is, hogy titokban vágyakoztunk rá, s meg akartuk
csókolni. Sokszor maga a nő a hazugság, és a
vágy az igazság. Egy álom is
valóság. Ha arról álmodom, hogy Egyiptomban
jártam, útirajzot írhatok róla. /Kosztolányi Dezső – Esti Kornél/
legtöbb emberrel alig történik valami. De sokat
képzelődtem. Ez is az életünkhöz tartozik.
Nemcsak az az igazság, hogy megcsókoltunk egy nőt, hanem
az is, hogy titokban vágyakoztunk rá, s meg akartuk
csókolni. Sokszor maga a nő a hazugság, és a
vágy az igazság. Egy álom is
valóság. Ha arról álmodom, hogy Egyiptomban
jártam, útirajzot írhatok róla. /Kosztolányi Dezső – Esti Kornél/
