#81/365
“Akkoriban az volt a divat Magyarországon, hogy a férfiak a kirándulásra szürke napernyőt vettek a kezükbe és a nők ébelaszting cipőt [everlasting = könnyű, de erős gyapjúszövet, magas szárú cipők felsőrészét csinálták belőle] vontak a lábukra, a szerelmeskedésen kívül a dalolás volt a legfőbb gyönyörűség. Gyerekkoromban az apámmal gyakran üldögéltünk a romoknál, hallgattuk a fülemüléket, megbámultuk a turnűrös pesti dámákat, akik kis párnácskákat kötöttek a hátuk alá a derekukra – ma már nem tudom, miféle okból [hogy teltebbnek látsszanak] – és bevésték nevüket, mint vidékiek a fákba.” (Krúdy Gyula)