Keretes szerkezete volt, romantikus, heroikus, odavagyok.
Namost a keret, az előszöris úgy nézett ki, hogy mindenekelőtt a rendőr a Nyizsinszkijt megszégyenítő kézmozdulattal parancsolt ki a Ligetből – kesztyűs kézzel bánt velem, de azért kiparancsolt, és nem mondhattam nemet, mert csak azt az orrom előtt balettező könnyű fehér kesztyűt tudtam bámulni -, bele kellett halni a finomságnak ebbe a mesterfokába.
Továbbá a keret úgy nézett ki, hogy mindenekután, de legalábbis nemsokkal előtte Joachim Löw, akár egy Dumas regény hőse, vagy mint egy szenvedélyes flamenco-táncos, a pálya szélén féltérdre hullva számolta a hátralévő perceket. Szép volt, és teátrális, mint általában a spanyolok; ha nem tudom, hogy a spanyolok edzője Luis Aragones, esküszöm, azt hiszem ő az, és ezzel most azt akartam mondani, hogy pont semmit nem tudok a német futballról.
Nahát így volt keretes, ilyen táncos-balettesen.
Ami meg a kereten belül történt, azért én mindent megbocsátok. Megbocsátom azt a rettenetes tolvajtempót, amivel puszta kézzel fölnégyelnek bárkit a pályán. Amivel rossz ripacs módjára hisztisen fetrengenek – mert persze profin tudják, hogy kell a fetrengéssel ügyesen húzni az időt, hogy a hosszabbításban ne látsszon meg, és amit bezzeg nem csinálnak, mikor az Arsenalban, vagy a Liverpoolban rúgják a bőrt. Megbocsátom azt a rémes spanyol-olaszt, még azt is megbocsátom.
Azért, ami a kereten belül történt, mindent megbocsátok, mert
"Spanyolos hévvel lángolok,
nem mint a hűvös ángolok… etc." *
* Darren Shan – A vérszipoly