– Ez komoly, hogy nem működik a kártyaolvasó?
– Halálosan. Ellopták a kábelt.
– Ellopták a kábelt???
– El. Egész nap nem működött. Még a hírekben is bemondták.
– Hát… akkor meg kell vizsgálnom a financiális helyzetemet.
– Persze, semmi gond.
– Négyezerig vagyok hiteles, úgyhogy mindenekelőtt kérek egy doboz arany Marlborot…
– Rendben, csak mazsolázzon, mi a legfontosabb.
– Háááát, elsősorban ez – az egész sor empatikusan röhög, mikor legalulról kihalászom a macskakaját. Én, a fogyasztói társadalom nagy közös egységének eszenciális kivetülése, szelektálok. Keres, szűkít: kenyér, tej, vaj, kis mérlegelés – sajt vagy sonka. Sajt. Sonka, camembert, grapefruit, aszalt szilva, banán, alma, babapiskóta, tusfürdő diszkvalifikálva. Szamurájok egykedvűségével válok meg, csak a hajtövem verítékezik.
– A többit hagyja csak a kosárban, majd teszek vele egy kört.
– Esetleg keresek a környéken egy automatát, és visszajövök – még mindig szamuráj.
– Á, sehol nem működik, már én is próbáltam! – így a Szemkontaktos Szépfiú.
Kezdem úgy érezni magam, mint egy buta amerikai, aki reklamál a Safeway-ben elemi csapás (mondjuk hurrikán) után, hogy nincs hús a hűtőben, vagy hogy nem működik az elektronikus kártyaolvasó, és csak most esik le neki, hogy vaskos bankszámlája dacára az egész államban nincs áram.
Szamuráj-öröm a csak szükséges beszerzése.
Holnap kimenekítem azt a harmincast, és bevarrom a matracba.