[Ajándék, mellyel meglepem – magam magam]
– Jó estét kívánok.
– Jó estét, ki az?
– Én vagyok, felolvasni jöttem.
– No, csak üljön le, fiam.
az eredeti:
… meg voltak szagok,
büdösek, és sárguló, pecsétes illatok,
meg nehéz lilák,
és a levegő barna, tán rozsdavörös,
árnyékos barna,
sarokmélyi rozsda,
és a Bunsen ráégett a Kémia-szutra,
és nyögtünk, és markoltunk,
és a periódus az asztalra fröccsent …
a hang-játék:
– No, hagy maraggyík hónapra is.
[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]
Namost, mivel elindult egy jóféle kritikai beszélgetés a Zöld mező ligetéről, pontosabban a feldolgozásról (itten: http://fercmuvek.eu/?q=node/4141), úgy gondoltam, nekimegyek újra, csinálok új értelmezéseket, pregnánsabbakat. Mer’ így nem jó, úgy vagyok vele, megakadt valahol félúton a se nem komoly, se nem komolytalan közt. Úgyhogy lesz egy ilyen stílusgyakorlat a Zöld mezőből. Csak szólok.
nekem eddig a komoly verzió tetszik a legjobban.
csak nagyon leheletnyit kell ezt idézőjelbe tenni, az én ízlésem szerint legalábbis.
azér’ jó volt meghallgatni a két másikat.:)
Hát, lesz még öt másik.
És persze van még egy csomó más lehetőség is, akár soronként szét lehetne cincálni.
Mindenesetre igazad van, ez ízlés dolga.