– Jó estét kívánok.
– Jó estét, ki az?
– Én vagyok, felolvasni jöttem.
– No, csak üljön le, fiam.
Leült, az újságok oda voltak rakva az asztalra.
– Melyiket olvassam?
az eredeti:
… Felvettem a kapustól a labdát, azt akartam, hogy adja ide, ordítottam neki, erre, még a mozdulatra is emlékszem, tempóból a hosszú és laposan pattogó kigurítást levenni a tizenhatos sarkánál és még előtte felnézni, a támasztó lábra érkezel hátrafelé és fél kettőre teszed magad elé a labdát, ez tanult megoldás volt. De onnan nem, onnan csak a grund fákat kerülgetős és vakondtúrásos rutinja…
a hang-játék:
– No, hagy maraggyík hónapra is.
[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]